„A kontinens egy része fölötti hegemóniáját visszaszerezni akaró Oroszország érdekei csapnak össze az Egyesült Államok geopolitikai törekvéseivel. A versenyben most Oroszország jelentős lépéshátrányba került: a kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító ügye, amelynek fedélzetén közel háromszáz civil vesztette életét, még a maradék szimpátiát is szétoszlatta az ukrán fennhatóságtól szabadulni akaró orosz ajkú felkelőkkel szemben.

Persze a szakadárok törekvései már csak azért is aggasztóak, mert ha az önrendelkezési elvvel, amelyre hivatkoznak, egyet is értünk, azzal már nem, hogy a területek Ukrajnától való végleges elszakadása révén az orosz befolyási övezet ismét jóval közelebb kerülne hozzánk. Márpedig 1949 és 1914, majd az 1944 és 1990 közötti időszak után talán nem túlzás kijelenteni: addig jó nekünk és a többi közép-európai nemzetnek, amíg Moszkva hatalma keleti határainktól minél távolabb kezdődik.

Az Egyesült Államok, amely elvileg partnerünk és katonai szövetségesünk is, elsősorban szintén saját érdekeit követi. Célja az, hogy megőrizze, illetve kibővítse európai befolyási övezetét, hogy erős bázissal rendelkezzen az energiahordozókban gazdag közel-keleti területek közelében, és így nagyobb esélye legyen az ott szintén befolyását növelni kívánó Oroszország visszaszorítására.

Hogy Washingtonban az Európával fenntartandó szoros partnerségről és értékközösségről pontosan mit is gondolnak, azt jól illusztrálja a legutóbbi botrány, amelynek során kiderült: Amerika intenzív kémtevékenységet folytat Németországban. És biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak ott.”