Kormányon marad az RMDSZ: sikerpropaganda, kompromisszum és feszültségek

Sikerként kommunikálta az RMDSZ azt, hogy sikerült kompromisszumos megoldásra jutni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a szövetség és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) által a kisebbségi jogok uniós szabályozása érdekében indítványozott polgári kezdeményezés ügyében. Valóban részsikernek tekinthető, hogy Victor Ponta miniszterelnök vállalta: vissza ugyan nem vonja a kormány azt, hogy az Európai Bizottság oldalán belépett abba a perbe, amelyet a kisebbségek indítottak az uniós testület ellen a kezdeményezés érdemi tárgyalás nélküli félresöprése miatt, de a per során már nem tartja fenn álláspontját. Szeptembertől elvileg parlamenti vita kezdődik a polgári kezdeményezésről, annak befejeztéig pedig Bukarest nem nyújt be újabb dokumentumokat a bíróságon. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanakkor „beáldozta” magát: lemond kormánytisztségeiről. Ezt azzal magyarázta, hogy nem lehet egyszerre tagja annak a kormánynak, amely pereskedik a kezdeményezés ellen, és annak a csoportnak, amely benyújtotta azt. Ugyanakkor ez a lépés az RMDSZ-en belüli feszültségek jele is lehet.

A PSD kompromisszumkészségének oka minden bizonnyal az, hogy kül- és belpolitikai okokból egyaránt szüksége van az RMDSZ-re. A külpolitikai okok egyértelműek: amíg a magyar szervezet kormányon van, addig könnyedén háríthatók a román kisebbségpolitikát érő bírálatok. Ha azonban a magyar képviselet nagy dérrel-dúrral otthagyja a kabinetet, annak bizony az az üzenete, hogy mégsem annyira példa értékű az a bukaresti kisebbségi politika. (Ebből a szempontból Kelemen távozása mégiscsak egy kis „fekete pont” Bukarestnek).

Belpolitikai szempontból sem mellékes, hogy az RMDSZ a PSD mellett áll, vagy ellenzékben politizál.

A szociáldemokratáknak ugyan meglenne a szűk többségük az RMDSZ nélkül is, hiszen mellette áll a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kilépett egykori pártelnök, Călin Popescu Tăriceanu is jelezte: új pártja, a Reformliberális Párt hajlandó lenne a szocialistákkal együtt kormányozni.

Azonban ez igencsak törékeny koalíció lenne, ingatag szövetségesekkel, akik bármikor képesek hátat fordítani aktuális partnerüknek – a PPDD például épp néhány hete segédkezett a PSD-s alpolgármesterek leváltásában Bukarestben – csupán néhány nappal az után, hogy együttműködési megállapodást írt alá a szociáldemokratákkal.

Az RMDSZ viszont eddig mindig megbízható szövetségesnek bizonyult minden kormány számára, a tapasztalat azt mutatja, hogy a legstabilabb koalíciós partner, amennyiben sikerül megfelelő módszert találni a megszelídítésére.

Az RMDSZ-es vezérkar tagjainak többsége számára minden bizonnyal megkönnyebbülést hozott a kompromisszum, ugyanis számos érdek fűzi őket ahhoz, hogy pártjuk mindenképpen kormányon legyen, és kihasználhassák az ezzel járó előnyöket. Azt követően, hogy a pártban nagy befolyással bíró Verestóy Attila szenátor és nagyváradi kollégája, Biró Rozália még a pénteki SZÁT-ülés előtt a kormányon maradás mellett érveltek, mondván: a kabinet tagjaként többet érhetnek el, az nagyjából már borítékolható is volt, hogy Kelemen Hunor kardcsörtető, határozott kijelentései ellenére nem kell a szövetség ellenzékbe vonulásával számolni. Túlságosan fontos a szövetség vezető politikusai és középkáderei számára is, hogy ne ellenzékben legyenek, hanem kihasználhassák a kormányzati szereplés jelentette előnyöket, és hozzáférhessenek az ennek révén rendelkezésre álló anyagi forrásokhoz. Itt érdemes megjegyezni: az elhangzott nyilatkozatokból olyasmi szűrhető le, hogy Kelemen és a párt „régi motorosai” (vagy ha jobban tetszik: oligarchái) között nincs összhang abban a tekintetben, hogy az elvszerű kisebbségi képviselet, vagy a kormányszereplés jelentette politikai és gazdasági előnyök a fontosabbak. Előfordulhat, hogy Kelemen lemondása ezen feszültség eredménye.

A kompromisszumos javaslat megoldotta az RMDSZ azon dilemmáját, hogy a kormányfő múlt heti kijelentése nyomán – miszerint az állam politikáját érintő kérdésekben nem hajlandó alkudni, vagyis a magyarokat nem tekinti olyan tényezőnek, akik jogosultak beleszólni az állam politikájának alakulásába, hiába az ország polgárai, és hiába tagjai a kormánynak – távoznia kellene, ha nem akarja annak a bélyegét magán hordozni, hogy a kormányzati előnyökért cserében azt is eltűri, hogy a román hatalom másodrangúnak tekintse a magyar nemzetiségű román állampolgárokat.

A mostani megállapodást ugyanis úgy adhatják el, hogy sikerült visszakozásra kényszeríteni a PSD-t, vagyis a magyar álláspont diadalmaskodott, hiszen ígéretet kaptak arra, hogy a kormány nem tartja fenn a brüsszeli perben a keresetét. A kérdés most az, hogy a mindenkori román kormánynak immár sokadszor megelőlegezett bizalom indokolt-e. És hogy a magyar választópolgárokban hogyan csapódik le az újabb konfliktus utáni kompromisszum. Hogy az eddigi kudarcok ellenére – a mostani koalíciós partner nem csak a polgári kezdeményezés ügyében tett keresztbe, de az RMDSZ-nek ígért prefektusi és alprefektusi tisztségek, a MOGYE magyar főtanszékei körül kialakult konfliktus rendezése, a kisebbségi jelképek használata, a magyarok arányos képviselete az állami intézmények helyi kirendeltségein mind-mind olyan problémák, amelyek rendezésével adós maradt – továbbra is elhiszik, hogy az RMDSZ-nek kormányon kell lennie, mert képes a kisebbségjogi érdekérvényesítésre. Vagy ellenkezőleg: az eddiginél is többen gondolják majd úgy, hogy a hangzatos szólamok ellenére a szövetség krományszereplése nem alkalmas a problémák megoldására, és hogy az nem az egész romániai magyar közösség, csupán egy szűk elit érdekeit szolgálja.