// 2025. július 13., vasárnap // Jeno
Elek György Elek György

Kormányon — ellenzékben

// HIRDETÉS

Az RMDSZ, amióta kormányszerepet vállal vagy ellenzékből támogat kormányokat, folyton részese a csődöknek, bukásoknak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2014. július 09., 08:12

„Az anyanyelvi oktatás terén még a nagy lehetőségeket ígérő tanügyi törvény elfogadásával sem értünk el sokat, ma már határozottan kijelenthetjük, hogy ha eddig nem bukott meg teljesen az oktatási rendszer, akkor azt megbuktatja a kilencvenhét pontos törvénymódosítás. Az egészségügyi ellátás javulásában sem reménykedhetünk. Naponta hallunk műhibákról, orvosi mulasztásokról, a beteg még akkor sem részesül megfelelő ellátásban, ha azt nagyon megfizeti. Hasonló a helyzet szociális téren is. Egyre több a munkanélküli, azok, akik dolgoznak, többnyire minimálbéren élnek, miközben hatalmas összegeket költenek a romák felzárkóztatására, úgy hogy annak semmi látható eredménye nincs — esetleg annyi, hogy ez az az etnikum, amelyik láthatóan szaporodik —, a szociális támogatásra valóban rászorulók pedig a létminimum alatt élnek. Lassan odajutunk, nyugdíjat sem tud majd biztosítani az állam azoknak, akik harminc–negyven éven át gyarapították a nyugdíjbiztosító kasszáját. Ami pedig a kisebbségi kultúra fejlesztését illeti — ez az, amire sohasem jut pénz. Ha mégis, akkor olyan személyek, civil szervezetek kapják azt meg, akik messze állnak a kultúraápolástól. 1990-ben kinevettük Silviu Brucant, amikor azt mondta, hogy Romániának huszonöt évre van szüksége ahhoz, hogy demokratikus jogállammá alakuljon át. A huszonöt év eltelt, most már látjuk, hogy nem mondott sokat. Eltűntek a gátlások, semmivé váltak a demokrácia alapeszméi, a politikusok a nyilvánosságot megkerülve alattomosan manipulálnak, sunyi módon időzítenek, kész tények elé állítják az embereket. Az RMDSZ, amióta kormányszerepet vállal vagy ellenzékből támogat kormányokat, folyton részese a csődöknek, bukásoknak. A folyamatos belépünk, kilépünk, kiraknak, újra belépünk-játék már rég nem érdekli a lakosságot, csak azok szurkolnak, akik érdekeltek bizonyos tisztségek betöltésében."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?