„Önnek mit jelent Erdély és a romániai magyar közösség?
Nem is tudnám különválasztani a magyarországi magyarságot és Erdélyt. Középiskolás és egyetemista korom óta azért jövök Erdélybe, mert egy olyan kulturális közeggel találkozhatok minden alkalommal, ami nagyon izgalmas számomra. Mély és nagy élmény azt megtapasztalni, hogy az erdélyi városok milyen szervesen őrzik sajátos magyar kultúrájukat. Lehet, hogy önök ezt Erdélyben nem érzik, de nekem mindig az volt a benyomásom, hogy az erdélyi értelmiség rendkívüli módon szellős, nyitott, szabad és tág gondolkodású emberek társasága. Nyilván a többnyelvűség, a több kultúrához kötődés is magával hozta ezt a nyitottságot, a különböző kultúrához való alkalmazkodóképességet. (…)
Milyen párhuzam vonható a regényben [ Ugron Zsolna: Erdélyi Menyegző című regényéről van szó – szerk. megj.] is megjelenő, régmúlt korok Erdélye és a mai helyzet között?
Nekem valahogy mindig az volt az érzésem, hogy Magyarországon mindig is más volt a nők helyzete. Már a magyar történelem kezdetén több volt, mint hitves, a gyermekek anyja vagy háza tájának irányítója. Élettársa, tanácsadója volt, sőt olykor a harcokban fegyvertársa is. A magyar nyelv nagyszerűen fejezi ezt ki: feleség, vagyis már nyelvtani értelemben is fele az urának jogban, kötelességben, gondban, jólétben, békében és veszedelemben. De van egy másik érdekes szavunk is, vagy inkább fogalom, amit főleg itt Erdélyben használtak: ez a »nagyasszony«. Ahogyan Zsolna regényének lapjain, de a kifejezés hallatán előttünk is megjelenik ez a speciális nőtípus, sőt, egész sora azoknak a nőknek, akik a maguk körében önálló, irányító, sokszor sorsdöntő szerepet töltöttek be. Ők kormányozták a házat, a birtokot, amíg a férj az ország gondját viselte, vagy küzdött a csatatéren, vagy a közügyek porondján. És sok gyereket neveltek! Zsolna könyve, az Erdélyi menyegző lapjain számos olyan nagyasszony alakította a világ folyását a középkori és kora újkori Magyarországon, aki a mai nőknek is példaképe, előképe lehet. Gyereket neveltek és ellátták a háztartást, mint a mai asszonyok, de ez a háztartás akár huszonöt-ötven fős is lehetett, és a háztájiról való gondoskodás igazi vállalkozói feladat volt, nagy felelősséggel, kényes döntésekkel. E mellett ispotályt működtettek, törődtek az elesettekkel, rászorultakkal. Kertet műveltek, a kert- és gyümölcskultúra megteremtése Erdélyben az ő nevükhöz fűződik.”