Feszültségek a PSD-ben

Vannak a PSD-ben olyan politikusok, akik nagyon szeretnék, ha Victor Ponta elvállalná az államfőjelölti szerepet. Előfordulhat, hogy a pártelnöki tisztségre ácsingóznak.
Hirdetés

Az utóbbi időszakban mintha növekedne a feszültség a kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD). Igaz ugyan, hogy jelentős fölénnyel megnyerték a május 25-i európai parlamenti választást, azonban az elért 37 százalék elmarad a várt több mint 40-től, ráadásul a választás eredménye nyomán a jobbközép erők eldöntötték, hogy összefognak, ami jelentős mértékben megnöveli az esélyüket arra, hogy egyenlő félként álljanak ki a korábban lefutottnak tűnő novemberi államfőválasztáson.

A PSD mozgástere beszűkült, mivel két törpe szövetségesén, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetségen (UNPR) és a Konzervatív Párton (PC) kívül legfeljebb a populista, komolytalan, doktrína nélküli, ráadásul szintén törpe méretűre zsugorodott Dan Diaconescu Néppártra (PPDD) számíthat, amelynek vitatott elnöke, a bulvártévé-tulajdonos Dan Diaconescu az elmúlt évek egyik legnagyobb, az ország számára jelentős gazdasági hátrányt okozó szélhámosságáért felelős. Ismeretes, hogy a 2012-es választások előtt ő is jelentkezett az Oltchim vegyi kombinát privatizációs tenderén, és csak miután csillagászati összegről szóló vásárlási ajánlata nyomán megnyerte azt, derült ki, hogy nincs pénze a tranzakcióra, az egészet csupán kampányfogásnak szánta.

A szociáldemokraták ráadásul továbbra sincsenek könnyű helyzetben, mivel még mindig nincs saját jelöltjük az államfői tisztségre. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) szövetségben elért kétharmados többségük a PNL kormányból való kilépésével elolvadt, és miután a szövetség közös államfőjelöltje a PNL elnöke, Crin Antonescu volt, a PSD-nek saját jelölt után kell néznie. A legesélyesebbnek Victor Ponta pártelnök-kormányfő tűnt, a közvélemény-kutatások is az ő győzelmét vetítették előre. Csakhogy az EP-választások után sok minden megváltozott, a jobbközép erők összefogása esélyt teremthet egy széles támogatottságot élvező, a baloldallal eséllyel szembe szálló jelölt állítására.

Pontának szemmel láthatóan nem fűlik a foga az államfőjelöltséghez – és ez már az EP-választások előtt is így volt. Látszott, hogy – fiatal politikusként – túl korainak tartja még, hogy államfői babérokra törjön. Most ráadásul még a korábban biztosnak tűnő győzelme is kérdésessé vált, ezért nem csoda, ha tovább lebegteti, hogy hajlandó-e harcba szállni az elnöki tisztségért, vagy sem. Egy esetleges vereség ugyanis könnyen politikai karrierjének derékba törését jelentené.

Eközben a párton belül már van, aki a Ponta utáni időszakra készül. Liviu Dragnea ügyvezető elnök nem győzi az összes lehetséges nyilvános fórumon hangsúlyozni, hogy Ponta lesz az államfőjelölt. Ezzel egyrészt cáfolni próbálja a 2009-es államfőválasztáson alulmaradt Mircea Geoană volt pártelnök kijelentését, miszerint ő is rajta van a párt államfőjelöltjeit felsoroló listán, másrészt olybá tűnik, mintha ezzel akarná jelezni: ő maga dédelget pártelnöki ambíciókat, ezért szeretné, ha Ponta végre félreállna, és átadná neki a helyét.

Hirdetés

Mindez azt eredményezheti, hogy az immár kétesélyesnek tűnő államfőválasztás előtti időszakban a kormánypárton belül az EP-győzelem ellenére is folytatódnak, sőt erősödnek a pozícióharcok, ami még tovább ronthatja majd a szociáldemokraták esélyeit az elnöki tisztség elhódítására.

 

Hirdetés