„Magyarok százezrei nem is tudják, hogy nemzeti ünnepként van Román Zászló Napja. Román parancsolat, hogy »a román zászlónak a nemzeti kisebbségeknek is nemzeti jelképe KELL lennie.« És ordít tovább a parancsolat, hogy „a tiszteletet minden román állampolgárnak ki kell fejeznie!” Tilos a székely, a magyar zászló Erdélyben! Olténiában, ott nem.
Szeretni parancsszóra? Azt a hatalmat, mely naponta, óránként, mindenütt és mindenben érezteti alsóbbrendűségünket azon a földön, ahol soha román nem dirigált senkinek, még a sajátjainak sem? Itt kötelező mindenkinek azt szeretni, aki belénk rúg? Ez már túlzás, szekusok! Ez már hányinger, és még akkor is az lenne, ha valóban lenne is, amiért tisztelnénk ezeket a Tudorokat, ezeket a semmiházi Funarokat. Mit tettek itt rendre-szerre a román kormányok, vezérek 94 év alatt, de még korábban is, annak érdekében, hogy tiszteljük azokat, aztán – talán – még meg is szeretnénk?
Szeretet csak a tisztelet sodrában virágzik. Akik a mi saját nemzeti jelképeinket, kultúrkincseinket lerondítják, azokat nem tudjuk szeretni. Egyszerű. A gyermek saját apja kezét nem csókolja meg, ha megveri az a kéz.”