Gólzáporos meccsen jutott tovább Argentína és Nigéria

Argentína harmadik győzelmét behúzva,Nigéria viszonylag jól focizva lépett tovább a nyolcaddöntőbe. Bosznia-Hercegovina megszerezte első vébégyőzelmét.
Hirdetés

Messi minden pénzt megér. Messi nélkül Argentína viszont nem biztos, hogy megérte volna a továbbjutást a nyolcaddöntőbe. A Barcelona sztárja az eddigi meccseken szerzett két találata után szerdán is két góllal járult hozzá a gauchók 3-2-es győzelméhez Nigéria fölött az F csoport utolsó körében, ezzel együtt pedig a az égszínkék-fehérek első helyéhez.

Azt a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne kijelenteni, hogy a két gárda csöndes alibifocira rendezkedett volna be, az argentinok ugyanis már a harmadik percben vezetést szereztek, amire Nigéria azonnal góllal válaszolt.

Di María kapott kitűnő labdát a bal oldalon, egyedül vezethette rá a kapura, de a kapufa és Enyeama kapus közös erővel megakadályozták a gólt – csak azért, hogy a kipattanót a második hullámban érkező Messi dörrentse be a hálóba.

Buenos Aires utcáin még jóformán el se kezdődött a gól miatti fieszta, amikor ismét csak a kezdőkörbe került a labda: a középkezdés utáni nigériai támadásnál a labda a bal oldalon elfutó Musához került, aki az argentinok döbbent tekintete előtt gyönyörű lövést küldött  a hosszú sarokba.

Ha gonoszak akarnánk lenni, azt mondanánk: a bekapott gólok mindkét együttes lendületét megfogták, Higuaín oldalhálóban landoló lövésén kívül nem volt különösebb iram, az argentinok viszont legalább presztízsüknek meg akartak felelni, ezért komótosan támadgattak, a nigériai védelem azonban különösebb megerőltetés nélkül hatástalanította a támadásokat.

A két csapat gondoskodott róla, hogy a félidő végéig semmi érdemi megemlíteni való ne történjen, a félidő végén azonban mindjárt két esemény is történ. Messi végezhetett el kétszer szabadrúgást, az elsőt Enyeama még kitornászta a bal felső sarok elől, a másodikat viszont – már a hosszabbításban – a Barcelona sztárja a nigériai sorfal fölött elegánsan átemelve zúdította a kapuba.

A második félidő ugyanúgy gyors góllal indult, mint az első, csak ezúttal Nigéria szerezte: a kezdés után az afrikaiak indultak meg, és az argentin védők épp hogy nem igazították útba a meginduló Musát, hogy „Erre tessék a kapu felé.” Ez azért valóban túlzás lett volna, ezért csupán csöndesen és szolgálatkészen asszisztáltak, annak, ahogy a nigériai játékos bevágja az egyenlítő gólt.

És akárcsak az első félidőben, most is azonnal jött a válasz: egy Lavezzi által beívelt szögletet Rojo juttatott Enyeama hálójába.

Ez egészen feldobta Messiéket, és elkezdtek kimondottan élvezetesen focizni, egymás után vezették a veszélyes támadásokat.

Messit aztán lecserélték, spájzolandó az erejét az egyenes kieséses szakaszra, ezt követően már nem pörögtek annyira a gauchók, de azért a szuper sasok sem, hiszen a párhuzamos meccsen Bosznia 2-0-ás vezetése Iránnal szemben biztos továbbjutást jelentett számukra.

A végére Argentína még néhány egészséges támadással szórakoztatta a közönséget, de gól már nem született, így az argentinok maximális pontszámmal, csoportelsőként, Nigéria pedig egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel lépett tovább a nyolcaddöntőbe.

F csoport, 3. forduló:
Argentína-Nigéria 3-2 (2-1)
Porto Alegre, Beira-Rio Stadion, 44 ezer néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerzők: Messi (3., 45.), Rojo (50.), illetve Musa (4., 47.)
sárga lap: Omeruo (49.), Oshaniwa (51.)

A bosnyákok perzsára állították Iránt

A párhuzamos meccsen Bosznia-Hercegovina különösebb erőfeszítés nélkül győzte le 3-1-re Iránt.

A már biztos kieső, nulla pontos bosnyákok legalább egy győzelem emlékével szerettek volna távozni a balkáni ország történetének első vébéjéről, ezért már az elejétől a saját kapujuk elé szögezték az irániakat.

A perzsáknak ahhoz képest, hogy egy győzelemmel akár a továbbjutást is kiharcolhatták volna, nem sok közük volt a támadó focihoz (illetve egyáltalán a bármilyen focihoz), védekeztek, és Tejmurjan Besic által hárított kontráján kívül sokat nemigen mutattak.

(Besicre egyébként a magyar sportsajtó egy része már ráaggatta az „Akire büszkék vagyunk” címkét, lévén hogy a Ferencváros játékosaként ő képviseli egyedül a magyar bajnokságot a vébén. Lehet, hogy valakit ez megelégedettséggel tölt el, vagy bizonyos mértékig kompenzálja a frusztrációit, de ezúton jelezném, hogy mi nem így vagyunk vele).

A bosnyákok viszont 23 perc alatt abszolválták azt, amihez Argentínának szombaton 91 kellett: Dzeko egy vérszegény iráni kontra utáni ellentámadást követően 20 méterről, ballal kilőtte a bal alsó sarkot.

A felpörgő Irán azonnal egyenlíthetett volna, de a kontra végén Sodzsai lövése a felső lécről kifele pattant, a gyönge, földön megpattanó ismétlés pedig a kapus kezében landolt.

Irán ezt követően valamivel aktívabb volt, de csak annyira volt sikeres, mint a síiták és a szunniták közötti vallási béke megteremtésére irányuló igyekezetek az elmúlt 1400 évben. (Bővebb háttérinformációért lásd az Irakban zajló legfrissebb eseményeket).

A második félidő eleje annyiban tért el az elsőétől, hogy nem voltak nyomasztó fölényben a bosnyákok, de azért ismét csak ők szereztek gólt: Pjanic egy szép összjáték végén az elvetődő kapus mellett gurított a hálóba.

A második gól még jobban meghozta a bosnyákok kedvét, folyamatosan támadtak, és annyira szerettek volna gólt lőni, hogy olyan is volt, hogy két bosnyák egymást cselezte ki az iráni tizenhatoson belül a gólszerzési lehetőség érdekében.

A végére azonban Irán is felturbózta magát, és Gucsannezsad szépített, de rögtön utána Vrsajevic szerezte meg a harmadik bosnyák gólt a jobb kapufa segítségével.

Ez volt a meccs utolsó gólja. Mindkét együttes hazautazhat, de a bosnyákok legalább megszerezték első győzelmüket.

F csoport, 3. forduló:
Bosznia-Hercegovina – Irán 3-1 (1-0)
Salvador, Fonte Nova Aréna, 20 ezer néző, v: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
gólszerzők: Dzeko (23.), Pjanic (59.), Vrsajevic (83.), illetve Goohannedzshad (82.)
sárga lap: Besic (77.), illetve Anzari Fard (87.)

A csoport végeredménye:

1. Argentína             3  3  -  -   6-3  9 – továbbjutott
2. Nigéria               3  1  1  1   3-3  4 – továbbjutott
3. Bosznia-Hercegovina   3  1  -  2   4-4  3 – kiesett
4. Irán                  3  -  1  2   1-4  1 – kiesett

 

Hirdetés