„Băsescut nem hívta meg Tăriceanu, de meghívta az ország volt elnökeit, Emil Constantinescu professzort és a »demokrácia bajnokát«, az ellenzéket fizikailag felszámolni próbáló, bányászjárás-szervező Ion Iliescut. S melléjük Margit hercegnőt is, hadd legyen históriai íze az eseménynek. Az igaz, hogy valamiféle felsőházat – külföldi mintára! – összetákoltak százötven esztendeje Bukarestben, de az voltaképpen valamiféle koronatanács volt inkább, nem törvényhozó testület. Bár akkor még király sem volt. De ami késik, az nem múlik…
Különben a másfél évszázados história sem egészen igaz, hiszen majdnem ugyanannyit »szünetelt« a román szenátus, mint amennyit működött. Hol a királyok, hol egy-egy diktátor oszlatta fel a díszes kompániát, a kommunista időkben pedig egyszerűen nem kellett a szerintük »burzsoá-földesúri maradvány«. De újjáalakult 1990-ben, s »üzemel« több-kevesebb haszonnal és dicsőséggel máig. Inkább kevesebbel, hiszen máig nem tisztázódott, hogy mi is lenne a szerepe, s így a képviselőházzal párhuzamosan morzsolgatja-tákolgatja a törvények szövegét. Vagy: »hallgatólagoson elfogadja« azokat.
Hogy ez lenne az ország elitje-krémje?! Hát legyen az, ha abba beleférnek olyan alvilági figurák, mint Cătălin Voicu, Dumitru Dragomir, Dan Voiculescu.”