„A Marosvásárhely környéki magyar többségű falvak elkorcsosodása aggasztó méreteket öltött. Miközben mi csak az egykori székely fővárosbeli térvesztésen siránkozunk, lassan elveszítjük a peremtelepülések éltető közegét is. A legkirívóbb talán Koronka esete. Míg huszonöt évvel ezelőtt még a három százalékot sem érte el a román ajkúak jelenléte, addig mára vészesen közeledik a fele-fele arányhoz. Ez pedig számunkra nem egy döntetlen állást jelez, hanem elvesztett mérkőzést. Pénzben is mérhetőt. (…)

Most a jövő hónapra, ünnepség előtt már fenik a tollukat. Nem kizárt, vérmesebb hadjáratra számíthatunk. Hisz jól tudható, ez a falunapi rendezvénysorozat csak ürügy a jelenlegi községvezetés meggyengítésére a tanácsosi, polgármesteri székek átvételi hadjáratában. Ugyanis az európai út mellett létrehozott villanegyedek lakói annyira idegenek a településen, hogy sokan közülük még a falu központjában sem jártak.

Nem esik útba. Gyerekeiket többnyire a városi iskolákba járatják. Hétvégeken mezőségi vagy Görgény-völgyi falujukban érzik otthon magukat, és nem ebben a székely közösségben. De sajnos a falovat már becsempészték a romosodó Toldalagi-kastély kertjébe. Ennek ellenére talán nincs még minden veszve, és a Sapientia egyetem nemcsak szellemiségében, hanem közösségmegtartó rendezvényeivel, beruházásaival a település magyar jellegének megújulásához is hozzájárulhat.”