„Igaz, senki nem tudná hosszú lajstromon sorolni a nemzeti liberálisok országot-népet boldogító történelmi érdemeit, de egy históriai párt Románia kacifántos politikatörténetében, ha másért nem is, relikviaként megérdemelné, hogy fennmaradjon. Mert igazi politikai tényezőként egyre kérdésesebb a túlélése. Pedig osztódással szaporodik, s pillanatnyilag legalább három van belőle. S egyik »igazibb«, mint a másik. (…)

A liberális »törzs« Crin Antonescu vezetésével eléldegélt mostanáig. A szocdemek árnyékában ugyan, de fennen hangoztatva, hogy teljesen egyenlő partnerek. Amikor Crin rádöbbent, hogy ez egyáltalán nincs így, hagyott csapot-papot, és sértődötten balra el. Vagy jobbra? Mindegy. Az utóddá ütött Klaus Johannis szemlátomást semmit nem tud kezdeni a kedveszegett maradék szabadelvűekkel, kik oly szabadnak tekintik magukat, hogy a maradás helyett kiválnak a törzsből, s inkább a szocdemekkel köttetik be a fejüket, semhogy Blaga demokratáival egyesüljenek. Călin Popescu-Tăriceanu igazán bőkezűen hálálja meg Pontának a szenátus elnöki székét, de mi lesz végül a nagy Nemzeti Liberális Párttal? Azt nem tudni, de talán nem is érdemes, mert voltaképpen nem is volt itt liberális párt, ahogyan demokraták sincsenek, de szociáldemokraták sem. Csak érdekcsoportok vannak, melyek hol fogyatkoznak, hol duzzadnak, miközben eljátszogatnak a kölcsönbe vett nevekkel. A nevekkel, mik nem fednek semmilyen ideológiát, programot, meggyőződést, pláne doktrínát, csak a telhetetlen, mohó zsebeket fedik fel, s az üresjáratú retorikát, a fedezet nélküli ígérgetéseket.”