Kéjhölgyek a GDP-ben

Az illegális tevékenységek GDP-be való integrálása nyomán viszont legalább papíron úgy tűnik majd, hogy mégiscsak van valamilyen fejlődés.
Hirdetés

„A létrehozásakor lefektetett szép alapelvek szellemében újabb lépést tett az Európai Unió a kirekesztés felszámolására.

Ezúttal újabb, közmegvetés által sújtott rétegek integrációjára nyílik esély, miután döntés született arról, hogy a tagállamoknak a továbbiakban a prostitúcióból, valamint a drog- és cigarettacsempészetből származó jövedelmeket is fel kell tüntetniük a bruttó hazai termékben, azaz ahogy nálunk, alföldiesen mondják, a GDP-ben.

Szép megnyilvánulása ez a toleranciának és az emberi méltóság megbecsülésének, úgyhogy ne hallgassunk azokra a rosszindulatú, retrográd hangokra, amelyek szerint az egész csupán trükk és bűvészkedés a számokkal, amelyhez az illetékesek azért folyamodtak, mert még mindig alig sikerült érdemi intézkedéseket tenni a 2008 óta tartó gazdasági válság következményeinek leküzdésére, a növekedés stabilizálására.

Az illegális tevékenységek GDP-be való integrálása nyomán viszont legalább papíron úgy tűnik majd, hogy mégiscsak van valamilyen fejlődés – főleg, mivel a tervek szerint visszamenőleges hatállyal, 2012-től számolják újra a bruttó hazai terméket. A dolog szépséghibája, hogy az illetékes pénzügyi szervek csak azon tranzakciókat tüntethetik fel a nyilvántartásokban, amelyekről konkrétan tudomást szereznek – magyarán: csak azon kéjhölgyek és csempészek jövedelmét rögzíthetik, akiket a rendőrség lebuktatott –, a többi, vélhetően a lebukottakénál jóval nagyobb számú illegális tranzakció rejtve marad.

Egyelőre.”

Hirdetés