„Amikor Károly herceg mellett felcsendült a magyar nóta, fogadni lehetett volna arra, hogy a román nagynemzeti hőzöngők a szívükhöz kapnak. Így is történt. Bizonyos Lulea Marius Dorin zörgette meg elsőnek a vészharangot, hogy az országnak hasznosabb lenne (?), ha a brit koronás fő a románok lakta vidékre látogatna, és nem csak magyar szót hallana. Balkáni egyszerűséggel félreseperte, hogy Károly herceg a bukovinai kolostorokat is megdicsérte, sőt, még 1989 októberében, a romániai falurombolás hírére e települések megmentésére Mihai Eminescu Trust nevezetű alapítványt hozott létre, amely jelenleg is 25 román faluban működik. (…)
A túlzottan nacionalista románok el akarnák felejteni, hogy Erdélyben magyarok is élnek, s bár a történelem fintora Romániához csatolta, nem lehet kitörölni a múltjából a múltat. Azt sem, hogy külön fejedelemséget alkotott – amelyben éppen egy Rhédey volt egy ideig a fejedelem –, de azt sem, hogy Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezte. Erről vallanak a temetők, de a nagyobb városok fontosabb épületei is.”