„

Olyan lépés, ami viccnek is rossz. Még akkor is, ha napnál világosabb: itt egyszer használatos szövetségről van szó, hatalomgyakorlási játszmáról. Ráadásul ez a párt vagy micsoda igazából nincs is, csak nyilatkozik egy arc olykor-olykor. Ez sem újdonság, határon innen és túl remekül elkormányozgatnak nulla százalékos támogatottsággal rendelkező alakulatok.
Aztán a második gondolatom már úgy szólt, miért is vagyok igazságtalan ezzel a formációval? Mi okom lehet azt gondolni, hogy ezt az új frigyet megkötni igyekvő Szociáldemokrata Párt sokkal jobb lenne a Diaconescuné vásznánál, sokkalta hitelesebb politikusokkal rendelkezne, akár egy centivel is közelebb állna az erdélyi magyar választók elvárásaihoz, ízléséhez? Nincs semmi okom ezeket gondolni. Elég, ha olyan őrültekre gondolunk, mint az eszement indítványaival maga körül hírverést kavaró megélhetési szociáldemokrata, Bogdan Diaconu, akihez képest az előző két évtized nagyromániásai szelíd kis epizodistái voltak a közéletnek. De utalhatok arra a több mint udvariatlan gesztusra, hogy a koalíciós paktum ellenére lapzártánkig nem nevezte ki a szocdem kormányfő Maros megye magyar prefektusát, pedig ma már egyértelműen megfelelő jelölt is rendelkezésre áll. S ugye a román külügyminiszternek sem akadt jobb dolga június negyedikén, mint Trianon méltatására megereszteni néhány fölösleges mondatot.

Minő meglepetés, Titus Corlătean főkülügyér sem pépé-dédés. Akkor kivel is van bajom?”