„Érdekes, hogy miközben a mai román politikum számára rendkívül fontos az 1920. június 4-én aláírt szerződés által az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek biztosított önrendelkezés – a románságnak nemzetállamba való szerveződése –, addig a magyar nemzeti kisebbség folyamatos autonómiatörekvéseit hevesen elutasító bukaresti kormány az önrendelkezés jogos követelése hallatán rögtön revizionizmust, történelem-átírási szándékot lát. Ezeket elfogadhatatlannak tartja, »különösen az ukrán válság körülményei között« – tette hozzá a külügyminiszter. Miért, az ukrán válság előtt talán másként volt?! – kérdezhetjük. 

Arról nem esik szó a román politikum részéről, hogy az 1918-ban megfogalmazott széles körű jogok – teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára, egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára, korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog, radikális földbirtokreform – biztosítását ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány mindmáig csak üres ígéret maradt. Az együtt élő népeknek ígért jogok teljes körű biztosítása napjainkig sem valósult meg az 1923-ban egységes nemzetállammá nyilvánított Romániában. 

A manapság leginkább a zászlótörvény szigorításával, az iskolai himnuszéneklés bevezetésével, a székely zászló eltávolításával foglalatoskodó kormány külügyi képviselője mindazonáltal igen elégedett. Titus Corlăţean – csak úgy mellékesen, a kisebbségek képviselőinek az egymást követő kormányzati részvételére hivatkozva – mintaszerűnek tartja azt a módot, ahogyan Románia megoldja a kisebbségek problémáit, az európai elvárásoknak teljes mértékben megfelelő modellnek kiáltva ki a többség-kisebbség békés együttélését. 

A fenti »modell« persze feltételezi, hogy hallgasson a magyar. Legyen szorgalmas, jó adófizető, ne székelykedjen, ne magyarkodjon és főleg: ne követelőzzön!”