Valcer az életbe

Az élet nem csúf, nem is csak gyönyörűség, de valcerrel menyasszonyként átlépni talán nem épp a felnőtté válás egyik leghitelesebb formája.
Hirdetés
„Menyasszonyi ruhás diáklányba botlottam nemrég az egyik középiskola előcsarnokában. Én egy konferenciáról távoztam, ő élete maturanduskeringőjére készült. Arra, amelytől fogva végre felnőtt lesz. Amely után végre komolyan veszik, meghallgatják a véleményét, hagyják dönteni, és egyáltalán: élvezheti az édes életet, mert nagykorú. Vagy mégsem ilyen egyszerű a képlet? (…)
 
A szülők véleménye az egész maturanduskérdéssel kapcsolatban bizonyára nem egysíkú, és nyilván nem ellenzik egyöntetűen a kissé túlzó ünneplést. Mert a gyerekük, ezért lehetőleg mindent megadnának neki. Mert azt szeretnék, hogy boldog legyen az életben. Mert büszkék a csemetéjükre. Mert jólesik nekik a gyönyörű ruhában háromnegyedes ritmusra csodálatos táncot lejtő gyermekük látványa. Mert szeretnének elérzékenyülni kicsit. Mert vágynak a szépre. És legfőbbképpen azért, mert szeretik gyermeküket. Mindez teljesen érthető és jogos.
Mégis, nem túlzás mindezért menyasszonynak álcázni az érettségi előtt álló, jobbára még serdülő lányunkat? És ami talán lényegesebb: nem hazudunk – ámbár lehet, hogy kegyes szándékkal – a gyermeknek a maturandusvalcer külsőségeivel? (…)
 

Ehhez képest tűnik legalábbis túlzásnak az esküvők ünnepi szettje és a valcer bódító léptei. Mert ünnepelni kell, az biztos. Nem mehetünk el úgy az egyes életszakaszok mellett, hogy még csak nem is biccentünk egyet. Az átmeneti rítusok fontosságát Arnold van Gennep elméleti alapvetése nélkül is tudjuk, érezzük és jó erdélyi magyar szokás szerint igyekszünk is annak megadni a módját: húsleves csigatésztával, töltött káposzta meg minden. De hogy miért üzenjük a tizennyolc éveseknek, hogy lenge léptekkel felnőtté váltatok, szépek vagytok, s így biztos okosak és megfontoltak is, ezután is mindig, de legalábbis legtöbbször mindig minden így lesz? Mert nem lesz úgy. Felnőtté nem a maturandus után lesznek, hanem az apró betűs részek megélése után. Olyan fejezetek állnak még előttük, immár nagykorúak előtt, hogy sokszor legszívesebben pár évesként topognának édesanyjuk szoknyáját követve, és nem áhítoznának idejekorán a menyasszonyi ruha után. Mert legyünk őszinték egymáshoz: az élet nem csúf, nem is csak gyönyörűség, de valcerrel menyasszonyként átlépni talán nem épp a felnőtté válás egyik leghitelesebb formája.” 

Hirdetés