„Az RMDSZ elégedett lehet(ne) a romániai magyarság számarányával szinte azonos választási eredménnyel. Eufóriára azonban nincs oka a szövetségnek. Hátra sem dőlhet. A magyar szavazók lassan-lassan fogynak. Ennek oka nem egyszerűsíthető le arra, hogy az erdélyi magyarok elégedetlenek az RMDSZ politikájával. De egyre többen keveslik az elért eredményeket, nem látják az előrelépést az érdekérvényesítésben, a fejlődést a társadalomépítésben, a javulást a gazdaságban, a növekedést az életszínvonalban. Egyre többen kételkednek abban, hogy a politika inkább a közjó megvalósításának az eszköze lenne, mintsem a csoportérdekeké.

Van egy szerencsés körülmény is, ami a választásokkor szerencsétlenségünkre növeli a közömbösséget. Ma az erdélyi magyarság létét nem fenyegeti annyira a román hatalom, mint a magyar–magyar pártharc. (Legnagyobb sérelmünk ma a székely szimbólumok használatának korlátozása, de ez még nem mozgósító erejű. Már nem annyira összefogásra ösztönző. Túllihegtük… Az autonómia pedig még minden erdélyi magyar politikai párt előtt ködös koncepció. Ma is inkább légvár, mint hegyre épülő város.)

Az erdélyi magyar társadalom természetes fogyása mellett a középgeneráció közömbössége és a fiatalok érdektelensége is közrejátszott az elérhetőnél gyengébb eredményben. Ezt a közömbösséget és érdektelenséget megtörni kemény dió.

Nem igaz viszont, hogy az EMNP ellenkampánya sikeres volt. Az ellenkampánnyal csak megerősíteni lehet a kiábrándultakat, kiábrándítani a józanul mérlegelőket nem.

Az sem igaz – enyhén szólva: politikai farkasvakság –, hogy az EP-választások győztese az EMNP, mert úgymond az a kétharmadnyi erdélyi magyarság, aki nem szavazott az RMDSZ-re, valójában a polgári pártot választotta. Valójában a legtöbben azt üzenték távolmaradásukkal, hogy elegük van a politikából, nem bíznak a politikusokban, csalódtak az Unióban.“