„

Az emberek nagy többsége számára az egész brüsszeli–strasbourgi ügylet és üzlet oly távoli és oly megfoghatatlan, hogy nem szakítják meg vasárnapi sörözésüket, miccsezésüket és a természet lágy ölén való egyéb szemeteléseiket, hogy elmenjenek a legközelebbi szavazókörbe. Egyszerűen nem érdekli őket az, ami ilyen távol van, s nem is a komaság, nyámság, haveri érdekkör vonzásába tartozik. A honi választások sokkal »pénzesebbek«, miccsel fűszerezettek, sörrel meglocsoltak.

Tulajdonképpen miért is bánkódom én ezen, az a harminckettő nélkülem is elmehet Brüsszelbe, felőlem lehet írástudatlan, korrupt, félkegyelmű, ahogyan a romániai képviselet már mindenikből fölvetett néhányat mutatóba. De nem mindegy, hogy az én fajtámból, az én szülőföldemről hányan és kik mehetnek a legfelsőbb európai döntéshozó fórumba, a saját kérdéseinkre keresni választ, a saját véleményünket hangoztatni. Ezt nem várhatom el egyetlen román párt kiküldött emberétől sem, csupán saját közösségünk képviselőitől. Akik – ha a részvételi jóslatokat veszem figyelembe! – akár négyen-öten, de lehet, hogy hatan is lehetnének az Európai Parlamentben!

Igen, ez is lehetne, ha ezúttal újra magunkra találnánk, s úgy viselkednénk, mint például 1990-ben, amikor egymilliónyi szavazatot tettünk az asztalra. Most is letehetnénk annyit, de a csodákban már én sem hiszek, főleg akkor, amikor szélfútta »politikusok« untatják le népünket a voksolásról. Én már nem is minősítem a kézdivásárhelyi EMNP vezéreinek csuda dolgait, ők körülbelül ennyit tudnak a közösség önzetlen szolgálatáról, de azon már őszintén csodálkozom, hogy mivégre kampányolnak, pontosabban: ellenkampányolnak a nagy népiek fővezérei egy sepsiszentgyörgyi vendéglőben.”