„Sok szó esett már az unió gazdasági, pénzügyi, sőt, külpolitikájában is uralgó kettős mércéről, amelynek újabb tanújele a kelet-ukrajnai népszavazás negligálása. Egyfelől az unió állandóan az emberi jogokat lobogtatja – nagyon helyesen! –, másfelől láthatólag semmibe veszi bizonyos, önhibájukon kívül reménytelen helyzetbe kerülő közösségek önrendelkezéshez való jogát. S itt felvetődik a kérdés, miként alakultak ki a kilencvenes évek elején széteső szovjet birodalom határai. A trianoni és az ezt követő párizsi békeszerződések után is bizarrul alakultak az európai határok. Bizonyos népeket kimondottan büntettek, viszont néhány ország – Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia – azóta szét is esett! A Szovjetunió tagköztársaságainak határait maga Sztálin húzta meg piros ceruzákkal, ezek a határok többször is változtak. A jótevő halála után a helyébe kerülő Hruscsov például azért »ajándékozta« a Krím félszigetet Ukrajnának, mert azt akarta, hogy szeretett ukránjai feledkezzenek meg a több mint ötmillió áldozatot követelő, a harmincas években mesterségesen előidézett éhínségről, amikor Ukrajna bizonyos területeit lezárták, éhhalálra ítélve a lakosokat. Nyilván, épeszű szovjet pártfőtitkár álmában sem gondolta volna, hogy a Szovjetunió belátható időn belül széteshet. Ez megtörtént, és az új határok szentesítése után, egyik napról a másikra, több mint 28 millió orosz került kisebbségbe. Ráadásul mindenért az oroszokat okolták, ők lettek a kelet-európai történelemben mindig vészes és baljós szerepet játszó bűnbakok.
Arra, hogy ez a helyzet robbanással fenyegethet, senki nem gondolt, s most, amikor bekövetkezett, látható, hogy az Európai Unió vezetői képtelenek kezelni a válságot. Amely korántsem ért még véget, sőt, csak most kezdődik.”