„Szabadság helyett kelet-európaiak milliói kerültek börtönbe, kivégzőosztagok elé, kényszermunka-táborokba, (Gulág, avagy a rabszolgaság kommunista változatába), vagy legjobb esetben emigrációba. Kelet-Európa értelmiségi elitje, kolhozosítást ellenző parasztok vagy egyszerűen másképp gondolkodók pusztultak el, a nemzetek legjobb fiai és lányai sorsát törték kerékbe, mivel semmiképpen sem fértek bele a kommunizmus ideológiai agyszüleménye, az „új ember” képébe. Szólásszabadság és emberi jogok helyett, mindenható politikai rendőrség és propaganda jutott, fejlesztési hitelek helyett pedig a keleti országok korlátlan szovjet kizsákmányolása következett gazdasági együttműködés címen. Mindegy, hogy Moszkva jutalomként tálalta háborús hősiességért (Lengyelország), vagy büntetésként a németpárti háború miatt (Magyarország), a menü egyforma volt. Jólétről szó sem lehetett! Romániában még a nyolcvanas években, például, majdnem éhezett, télen hidegben didergett a lakosság, de a liberálisabb szocialista országok fejlettsége is jócskán elmaradt a nyugati országokhoz képest. Kelet-Európában az igazi felszabadulás 1989-ben történt, illetve 1991-ben a szovjet börtönéből kiszabadultak (baltiak, ukránok stb.) esetében. 25 évvel a valós felszabadulás után, immár NATO és EU égisz alatt, Kelet-Európa még mindig nem heverte ki a korábbi 45 év óriási erkölcsi, lelki és társadalmi pusztításait. Május 9. aligha ünnepnap. Inkább gyász.”