„Emlékszünk még? Alig hihető, hogy valaki is elfelejtette volna azt a négy évvel ezelőtti szomorú napot – 2010. május hatodikát –, amikor államfőnk bejelentette: a világválság fenyegetéseinek kivédése érdekében drasztikusan csökkentik a fizetéseket, nyugdíjakat, munkanélküli segélyt, egyéb szociális juttatásokat. Akkor a Cotroceni-palota szószéke előtt egy magabiztos elnököt láttunk, egy viharokban edzett hajóskapitányt, még akkor is, ha népnyomorító döntésével nem értettünk egyet. Már csak azért sem, mivel úgy éreztük, hogy a világgazdasági krízis terheit a jóllakott urak ismét a becsületes, dolgozó és idős emberek nyakába varrták, miközben tovább virágzott a korrupció és állami pazarlás.
Nos, négy év eltelte után, kedden államfőnk ismét díszes szószéke elé állt, igaz, ezúttal már nem olyan magabiztosan, igencsak idegesen, fejvesztetten, s nem azért, hogy megmagyarázza négy esztendővel ezelőtti igencsak csúnya bizonyítványát. Hanem azért, hogy elnökhöz szokatlan és illetlen szidalmakat szórjon a miniszterelnökre, s hét pontban azt is megfogalmazta az ország, az Európai Unió és a NATO zászlaja előtt, hogy Victor Viorel Ponta miniszterelnök (nézete szerint) miért nem válhat államelnökké, mért lenne nemzeti katasztrófa, ha jelöltetné magát az államfői tisztségre.”