„A határon túli magyarok kérdése igen érzékeny pontja a magyar közbeszédnek és politikacsinálásnak, igaz, nincs egyedül a vérmes topikok listáján. (…) Az idők azonban változnak, és ezek a politikai ellenfélről szóló narratívák sokszor lemaradnak erről a változásról. Ez azért van, mert e narratívák az adott politikai identitások részévé váltak, s mint olyanoktól nem könnyű megszabadulni. Pedig igen jó lenne őket lebontani, ha másért nem, hogy végre új politikai elitek jelenhessenek meg a jelenleg kiüresedett, de a szekértábor-logika által életben tartottak helyett.

 

A határon túli magyarok témakörében ezek a káros narratívák két, a baloldalt érintő meglehetősen téves állításban öltenek testet. Mindkettő felbukkan Szilvay Gergely a Mandineren megjelent minapi publijában, amely a Tovább határontúlimagyarozik a baloldal nevet viseli. A szöveg jóhiszeműségét egy pillanatig sem kérdőjelezném meg, szándékát tekintve pedig igenis dicséretes, hiszen a könnyített honosítás által a politikai közösségbe belépő határon túliak megbélyegzése ellen emel szót. No de mi az a két aspektus, amelyet elképesztően problematikusnak tartok, és amely nemcsak erre a szövegre jellemző, hanem a megszólalások elsöprő többségére?

 

1. A baloldaliak mind érdektelenek, sőt akár rosszindulatúak is a határon túliakkal szemben

 

Ahogy a szöveg fogalmaz: »a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa«. Más szóval a baloldal ugyanazokat a kirekesztési mechanizmusokat alkalmazza a külhoni magyarokkal szemben, mint amivel a jobboldal romaellenes szegmenseit vádolja. Az állítás alátámasztásául a mandineres szöveg a Népszavából és a Galamus-ból hoz fel példát, majd Bauer Tamás alakját emlegeti fel.

 

A magyar baloldal jelenleg és igen sokszínű kör, és drámai kifulladásának „hála” jelen pillanatban egy igen eleven, kísérletező és mozgalmas közeg is. Ezeket a sokszínű csoportokat így csuklóból rátolni Bauerre és a Galamusra nem föltétlenül tényszerű eljárás, és egyáltalán nem is tisztességes. Pártpolitikai játszmaként még értem, de mint közéleti reflexió már kevésbé állja meg a helyét. (…)

 

2. Mindenki, aki ellenzi a külhoniak szavazójogát, az valójában árt ezeknek az embereknek

 

Szilvay szövege, sok máshoz hasonlóan, azon a hallgatólagos feltevésen alapszik, hogy mindenki, aki nem ért egyet a Fidesz által 2011-ben bevezetett intézkedéssel, az egyúttal határontúlimagyarozik is, azaz megbélyegez, kirekeszt, és árt a külhoniaknak. A szerző ugyanis a határontúlimagyarozást ostorozza, de közben a szavazati jog ellenzőinek érveit bontja le, és így azt az érzést kelti, hogy a választójog kiterjesztésének ellenzése, automatikusan határontúlimagyarozást is jelent. A hibás érvelés valahogy így néz ki: Bauer Tamás ellenzi a választójog kiterjesztését, és Bauer Tamás nem szereti a határon túli magyarokat, tehát mindenki, aki ellenzi a választójog kiterjesztését, az gyűlöli az említett közösségeket. Két igaz feltevésből egy hamisan általánosító következtetés.

 

A választójog kiterjesztése szerintem árt azoknak magyar kisebbségi közösségeknek. Árt, mert még jobban kiterjeszti rájuk a Fidesz gyarmatosító, öncélú befolyását, elgyengíti az említett csoportok önfenntartó képességét. Bezárja őket egy erősen nacionalista skanzenbe, amely mellveregető ürességével egyre több embert idegenít el saját nemzeti identitásától, és ezáltal leszakít a kisebbségi társadalom szövetéről. A szavazati jog ellenzése tehát igen sok esetben épp a határon túli magyarok vagy épp az egész nemzet törődésből fakad.