„Egyszerűen nem szeretek emigráns lenni sehol. Így találtam ki, hogy én hazajövök és megteremtem itt a lehetőségeket. Tudtam azt, hogy Marosvásárhely elég kihalt ilyen szempontból, távol sem hasonlított a ’89 előtti önmagához a város, s kitaláltam, hogy hazajövök s megszervezem itt a művészeti életet. 96-ban egy puccsot csináltunk a képzőművészeti szövetségben, s átvettük a hatalmat, így került egy fiatal társaság oda. Pár praktikus dolgot véghez is vittünk, de rájöttem, hogy mivel anyagi lehetősége nincs a szövetségnek, s állami szervként pályázni sem pályázhat, nem tud igazán nagy projekteket megvalósítani. Így az egészet lemondtam, s létrehoztam ’99-ben az Arteast alapítványt – Művészet keleten, ezt akarja jelenteni.

Rögtön be is robbantunk a köztudatba, ugyanis 2000-ben elnyertünk egy Euroartos pályázatot, s egy olyan médiaművészeti kiállítást csináltunk, amelynek az volt a neve, hogy Unplugged – Kikapcsoltan. Ez arra utalt, hogy ’89 előtt Románia, a térség, az erdélyi magyarság ki volt kapcsolva, vagy egyszerűen arra, hogy Romániában abban az időben egyfolytában kikapcsolták az áramot. (…)

Mindemellett véletlenül lett díszlettervező?

Hát még azt sem tudom, lettem-e egyáltalán díszlettervező. Az ilyen típusú embereket, mint én úgy hívják, hogy ejtőernyősök, akik valahonnan érkeztünk. (…)

S hogy alakult a díjnyertes Hamlet-díszlet?

Én mindig azt mondom, hogy az a jó díszlet, amelyik együtt lélegzik az előadással. Ez nem azt jelenti, hogy mindig belesimul a tájba, hanem, amikor kell, akkor előremegy, amikor nem kell, akkor háttérbe szorul. A színház az egy csapatmunka, amelyben nem fontos semmi, csak az előadás. Persze van egy tábornok, a rendező, aki összefogja az egészet, de azonkívül vannak ezredesek, akik igazából kitalálnak dolgokat. A fontos azonban az, hogy az előadás működjön.”