„Sepsiszentgyörgy lakói sem csak ünnepelnek, vendégeket fogadnak, és idejük túlnyomó része sem azzal telik, hogy büszkélkednek városukkal – élniük is kell benne. Iskolába, munkába járnak, otthon, családi körben pihennek, gyermeket nevelnek, sportolnak, sétálnak – már ha tudnak, az elmúlt időszakban ugyanis egyre több akadály gördül ezen szokatlannak azért egyáltalán nem nevezhető tevékenységek útjába. Hét­köznapokon a város kevésbé vonzó arcát mutatja, a feltúrt utcák miatt közlekedni lassan gyalog sem lehet, nemhogy autóval, babakocsinak végképp nincs hely a járdán, a vezetékcserék miatt gyakran nincs víz vagy áram. Mindezeket a kellemetlenségeket még csak-csak lenyeli a türelmes lakó – közös érdek, így lesz majd korszerű a vízhálózat, így lesz igazán szép, fejlett városunk –, de azt már igen nehéz elmagyarázni, miért kell a frissen felújított utcát ismét lezárni, miért kell a vezetékcserét aszfaltozás utánra hagyni – például a Borvíz utcában –, miért kell a nemrég leöntött aszfaltot újra felszedni – a kérdések sora folytatható, majdminden lakónegyedben dől a panasz. Fejetlenség, káosz uralkodik a városban, szakértelem hiányáról tanúskodnak a munkálatok, s bár oly sokszor hangoztatták, hogy összehangolják ezeket, szervezettségnek nyoma sem látszik. Miként egyelőre az építőtelepi munkálatok vége sem…”