// 2025. július 8., kedd // Ellák
Karácsonyi Zsigmond Karácsonyi Zsigmond

Térképmágia

// HIRDETÉS

A mi életterünkre ácsingózók eszköztára kiismerhetetlen. Bizonyíték rá a múlt század, amelyben megfoszthattak háztól és hazától, nemegyszer csalafinta módon tőrbe csalva.

(Külön)Vélemény

Szerző: Karácsonyi Zsigmond
2014. április 24., 08:35

„Pozsony és Brüsszel bűvkörében élő, írói fantáziával megáldott, osztrák származású, szabadúszó újságíró a román nacionalistáknak szolgáltatott érveket egy német hetilapban megjelentetett cikkében. A székelyföldi autonómiatörekvést úgy tálalja, mint a térség következő konfliktusforrását. Amely a Krím félsziget elszakítása és az ukrajnai orosz kisebbség erőszakos határmódosítási törekvéseinek légkörében irritálóan hat a nemzetközi közvéleményre. Legalábbis a román média ilyen módon tárgyalta. Még az sem kizárt, hogy az osztrák úriember március eleji – természetesen nem véletlenül a székely és a magyar szabadság napjaira szervezett – tájékozódó körútját bukaresti forrásokból fedezte. Bizalmatlanságom érthető mindazok számára, akik átélték az 1990 fekete márciusát megelőző heteket, hónapokat. A magyar közösség jogos követeléseit akkor is eltorzítva, ellenünk gyűlöletet szítva mutatta be az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő román nyelvű sajtó.

Ebben a kérdésben negyedszázad alatt nem sok változott. Talán csak az eszközök finomodtak. A nyelvi, oktatási, önrendelkezési jogainkat szóban elismerik ugyan, de mindennap meg kell küzdenünk a morzsányi sikerekért. Miközben a Pruton túli Moldovából tízezrével telepítettek családokat ide, a székely fővárosba is. Hogy kedvükre módosuljon az etnikai arány. Ebben, igaz, mi erősen besegítettünk azáltal, hogy világgá engedtük fiataljainkat. Csak nehogy az erdélyi szászok sorsára jussunk. El kell hitetnünk magunkkal, hogy itt is lehet élni. Fenntartható közösségként kell léteznünk.

Félretéve az egyéni ambíciót. Legyen az brüsszeli bársonyszék vagy önkormányzati mandátum. Mert a mi életterünkre ácsingózók eszköztára kiismerhetetlen. Bizonyíték rá a múlt század, amelyben megfoszthattak háztól és hazától, nemegyszer csalafinta módon tőrbe csalva. Ezért is most jobban oda kell figyelni, hogy a székely zászlót, a magyar nyelvű orvosképzést vagy netán a községháza feliratát ne bélyegezhessék szeparatizmusnak.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő