„Évek óta folyik Románia kiárusítása, aprópénzért kótyavetyélték el gyárait, kőolaját, adnák szinte semmiért a föld mélyén rejlő aranyat, a hegyeket beborító erdőket, a termőföldet. Egymást követő kormányok vergődnek a nemzetközi pénzintézetek alárendeltségében, önálló ötletek, elképzelések rég fel sem merülnek, teszik bábként, mit követelnek tőlük, s ha nem a valutaalap, a Világbank pirít rájuk, tűrik Brüsszel csicskáztatását. Az EU másodrendű államainak sorában szófogadóan, alázatosan idomulnak minden józan vagy eszement elváráshoz, teszik ezt akkor is, ha hagyományaik, nemzeti étkeik, ősi értékeik esnek áldozatul. Közben ádáz politikai csatákat vívnak, az ország legfőbb méltóságai útszéli hangon gyalázzák, zsarolják egymást, soha nem látott mértékben virágzik a korrupció, sütögeti ki-ki kisebb-nagyobb pecsenyéjét, egyre gazdagabbak lesznek a gazdagok, és mind mélyebb szegénységbe süllyed az egyszerű emberek tömege.
E lehangoló, elkeserítő valóságon változtatni nem tudnak – nem akarnak? –, így az Európa egyik legnagyobbjává duzzasztott parlament figyelemelterelésként, pótcselekvésként a nemzet- és honszeretetet szabályozná. Ha már szépséget, értéket, jólétet és szebb jövőt nem tudnak felmutatni, kikényszerítik a büntetés terhével. Nyilvánvaló: az agyament jogszabályok kitalálóit elsősorban a magyarság megleckéztetése vezérelte, és észre sem veszik, miként teszik nevetségessé saját népüket.”