Gipsy Reality

Nemzetközi roma nap ide, vagy oda, a cigánykérdés hallatán minden kormány, minden hatalom bűnös struccpolitikát folytat.
Hirdetés

Az idei év legfontosabb romániai eseményéve e téren az válhat, hogy, hírügynökségi jelentések szerint, e keddi nemzetközi cigánynapon Kolozsváron felavatták a Gipsy Reality Televíziót, amely a meglehetősen szerény, mindössze 40 ezer eurós beruházás folytán, az ígéretek szerint is egyelőre csak interneten keresztül lesz képes műsort sugározni, de pár hónap múlva akár antennára, kábelre vagy műholdra is kinőheti magát.

Tanúi lehettünk egy másik cigányvonatkozású eseménynek is: »Őfelsége«, az önkikiáltott, Nagyszeben székhelyű nemzetközi román romakirály a cigánynapot használta fel szimbolikusan arra, hogy rangos kíséretével Bukarestbe menjen, s a fővárosi törvényszéken kérje (húszezer aláírás nyomatékával) tavaly alakított romapártjának hivatalos bejegyzését és elismerését.

Amit most az tett különösen időszerűvé, hogy amennyiben a pártot bejegyzik, májusban már akár az Európai Parlamenti Választásokon is részt vehet, sőt, pénzt is igényelhet párt- és kampányköltségekre.

E történet pikantériája, hogy »Öfelsége« II. Cioba már hetek óta tárgyal Udrea asszonnyal, illetve Băsescu új néppártjával azzal kapcsolatban, hogy a két párt szövetséget kössön.

A cigányok egy EU- parlamenti helyet kérnének, továbbá öt hazai honatyait és sok más helyi önkormányzati képviselőit, továbbá azt is, hogy minden cigánygyerek évente kétszer kapjon egy bizonyos pénzösszeget ruházkodásra és tanszerekre, ami ellenében a cigánypárt már májusban 60 ezer – később akár ennek a többszörösét is – szavazatot biztosítani államfőnk pártjának.

Nesze neked demokrácia!

Hirdetés

A besszarábiai szavazatokban már alig reménykedhető elnök e kereskedelmi művelet alatt olcsón manipulálható szavazógépnek véli az ötszázezres, egymilliós, két-vagy hárommilliós cigányságot, annyit sem tudva róluk, hogy a cigánykirály mást akar, mint a cigánycsászár, megint mást akarnak a vajdák, s nem téveszthetők a kalapos Gáborok a sátoros cigányokkal, a rézművesek a muzsikosokkal, s hadd ne folytassuk a sort.

A cigányvalóság más.

Nemzetközi roma nap ide, vagy oda, a cigánykérdés hallatán minden kormány, minden hatalom bűnös struccpolitikát folytat.

Hirdetés