Sajnálhatjuk

Vlagyimir Putyin előtt illik kalapot emelni, még akkor is, ha a legutóbbi zűrös választási győzelme miatt igen sok kritika érte.
Hirdetés

„Putyin felismerte a talán soha vissza nem térő lehetőséget, amikor a messze érdemei fölött birtokolt, más nemzetektől elcsatolt területekkel, szovjetunióbeli javakkal gazdagodott önállósult Ukrajna több mint két évtizednyi függetlensége alatt az építkezés, a konszolidáció helyett csak a nacionalizmust, a nagyszámú kisebbségeinek az elnyomását tudta eredményként felmutatni.

A keményfejű, erőskezű elnök mindennel számot vetve a legkisebb vérontással visszaszerezte az egykori Orosz Birodalom részét képező Krím félszigetet, de hosszabb távon az ugyancsak orosz többségtű Donyeck megyét is megcélozta. Amint utólag kiderült, a területszerzés egyben elterelő művelet is volt: a háborús veszély, az országot a világ minden tájáról fenyegető gazdasági szankciók hírére nemcsak a rubel árfolyama, de a tőzsdei részvények is – köztük a jelentős részben nyugati befektetők kezére jutott orosz földgáz- és kőolaj-kitermelő nagyvállalatokéi is – zuhanni kezdtek. Az elnök utasítására az Orosz Nemzeti Bank semmit nem tett a rubel árfolyamának stabilizálásáért, a nyugati újságíróknak erre vonatkozó kérdéseire Putyin csak mosolygott.

Olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint Oroszországnak nincsenek anyagi erőforrásai, képtelen megmenteni a csődtől a rubelt, illetve a gazdaságot, miközben Putyin azt hangoztatta: Oroszország kész megvédeni az Ukrajnában élő, mintegy 12 millió fős orosz kisebbséget. A hírre a nyugati tőzsdecápák megrémültek, nyakra-főre adták el az orosz nagyvállalatok részvényeit, mielőtt azok teljesen leértékelődnek. Putyin és csapata egész héten várt, a sajtókonferenciákon csak mosolygott, de amikor a tőzsdei árak a padlón voltak, a nagyvállatok a részvényeiket gyorsan, minden európaitól és amerikaitól felvásárolták! Mikorra a nyugati tőzsdecápák felfogták, hogy átverték őket, a részvények már Oroszország kezében voltak, méghozzá valós értékeiknek a töredékéért.”

Hirdetés