Nézegetem a nagy hírügynökségek krími fotóit az ünneplő tömegről, olvasgatom a helyszíni beszámolókat, amik azért nagyon nem arról tanúskodnak, ami nagypolitikai szinten elhangzik. Nyomásgyakorlásról, provokációról beszélnek a felső szinteken, és senki sem teszi fel a kérdést, miért is lett volna szükség bármiféle nyomásra ahhoz, hogy a krími oroszok és orosz anyanyelvű más, legfőképpen ukrán nemzetiségűek a kulturálisan, nyelvileg azonos Oroszországot válasszák a helyett az Ukrajna helyett, amelynek új, szélsőjobboldali erőkkel felálló hatalma orosz- és általában kisebbségellenes, amelynek első törvényhozási intézkedései között a kisebbségi nyelvtörvény visszavonása is szerepelt? A történelmet nyilvánvalóan nem a népakarat szerint írják. Most sem. Sőt, nem is elvek mentén. De valamiféle rendezőelvnek mégis kellene lennie ebben a káoszban, ellenkező esetben nagyon rossz vége lesz. Igenis, el kell dönteni, hol a határ az elvek és az érdekek között, hol a vörös vonal, amit tényleg nem lehet büntetlenül átlépni. Senkinek. Mert egyelőre úgy fest, hogy egyeseknek, a »jóknak« lehet, másoknak, a »rosszaknak« nem.”
Hol a határ?
A történelmet nyilvánvalóan nem a népakarat szerint írják. Sőt, nem is elvek mentén. De valamiféle rendezőelvnek mégis kellene lennie ebben a káoszban, ellenkező esetben nagyon rossz vége lesz.
Hirdetés
„Az európai államok vezetőinek hivatalos álláspontja egységes ugyan – illegitimnek tekintik a krími referendumot, annektálásnak a csatlakozást, Ukrajna szuverenitása és területi épsége megsértésének a Krím orosz megszállását –, a lakosság viszont már nem ennyire egységes, mindenki inkább saját történelmi tapasztalatai, sérelmei mentén értékel. A lengyeleknek és románoknak déjà vu érzése van amint azt látják, hogy a német diplomácia szorgalmazza leginkább a diplomáciai megoldást, rossz szájízzel azonnal az elfelejtett történelemórán tanultak is eszükbe jutnak, s mindenkinek beugrik a Molotov-Ribbentrop paktum, amely akkori államiságuk végét vagy megcsonkítását jelentette. A délszláv államokban érthetően, a szerbeket leszámítva, nem igazán ágálhatnak az önrendelkezési elv érvényesítése ellen. De ott vannak az írek, skótok, baszkok, katalánok, csehek, szlovákok és mi magyarok, akik mind-mind vagy megszenvedtük már az önrendelkezési elv érvényesítését, vagy haszonélvezői voltunk, vagy ezután szeretnénk élni vele. (…)
Hirdetés