Olvasson még:
- Forró levesbe esett egy gyerek. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix
- Varga László Edgár: Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon
„Az Európai Bizottság máris igyekszik olyan nyilatkozatokkal elbátortalanítani az önállóságra törekvő nemzeteket, hogy nem lesznek automatikusan EU-tagok, vagyis megpróbálják elejét venni a határmódosítási törekvéseknek, mivel azok nyomán beindulhat a láncreakció, és más nemzeti közösségek is önrendelkezési követelésekkel állhatnak elő.
Ezért ment neki Traian Băsescu román államfő is a jelenlegi Nagy-Románia létrejöttét is lehetővé tévő önrendelkezési elvnek: a magyar autonómiatörekvésektől tartva nyilvánította előre illegitimmé a krími népszavazás eredményét, mint ahogy Koszovó elismerését is ezért tekinti továbbra is ördögtől való dolognak.”