Történelem akkor és most

„Nemcsak a partiumi és erdélyi magyar, hanem a román sajtó is hírt adott arról a gyűjtésről, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete indított azért, hogy a Wass Albertre emlékező Erdélyi Magyar Ifjak két váradi vezetőjére kirótt bírság kifizetésében közösséget vállaljanak. A legolvasottabb bihari román hetilap és hírportál például többé-kevésbé tárgyilagosan számolt be az akcióról, a »kevésbé« jelző azért indokolt mégis, mert úgy tálalták a »sztorit«, mint valami új keletű szenzációt, mintha az »ügy« most kapott volna nyilvánosságot, ráadásul mintha épp ennek a sajtóorgánumnak köszönhetően. Mintha itt és most fogják tudatni a román közvéleménnyel, hogy lám-lám, ezek a nyavalyás magyarok egy háborús bűnös kultuszát promoválják! (…)

A román bulvárlap a jogi huzavona és közösségi kiállás ürügyén nem állja meg, hogy ne hergelje egy kicsit olvasóit a »magyar gróf« tetteinek ecsetelésével: Wass Albert írói mivoltát szinte elhallgatva háborús bűnösnek, ártatlan románok és zsidók gyilkosának állítja be, noha a kommunista kolozsvári népbíróság ezt kimondó 1946-os ítélete politikai koncepciós eljárás nyomán született, ez ma már egyértelmű. Ám formailag az elmarasztalás és megbélyegzés mindmáig érvényben van. A romániai magyar érdekvédelem és közképviselet, illetve a bukaresti hatalmi körökben járatos jogászaink negyedszázados mulasztása ez. A többségi sajtó ennek nyomán büntetlenül írhatja le mind a mai napig, hogy Wass közvetlenül (jobb esetben felbujtóként) vett részt emberéletek kioltásában, ennek ellenére tele van Erdély a szobraival, és hogy »gyalázatos módon« iskolák és utcák viselik a nevét. Pedig szemenszedett hazugságok ezek, az egyik legolvasottabb írónknak – akinek könyveit jó üzleti érzékkel adták ki Markó Béláék nagy példányszámban a kilencvenes években – mind a mai napig se köztéri szobra, se emléktáblája nincs Romániában. Tudtommal még egy sikátor sem viseli a nevét sehol, nemhogy iskola.”