„Nos, mondjuk, ha a Titanic kapitányaként Băsescu elkerülte volna a jéghegyet – ki tudja, talán a mértéktelen whiskyfogyasztás felruházza az embert ilyen képességgel –, akkor a számos megmentett emberélet mellett jelentős pénzösszeget is megtakaríthatott volna az utókor számára, hiszen nem kellett volna annyi pénzt beleölni a Titanic felkutatásába. (…)
Ha Odüsszeusz helyét vette volna át, akkor manapság trójai fahajóról beszélnénk. Sajnos, félig-meddig kenyér nélkül hagyta volna a vak költőt is: Homérosz aligha dalolhatott volna a bátor hajósról, hiszen Traian Băsescu semmiképpen sem tévedett volna el hajójával a tengeren és időben hazatér hű Pénelopéjához. Persze az sem kizárt, hogy a tengerészfelfogás szerint úgy vélte volna, bigámia az, amikor az embernek két felesége van – ugyanabban a kikötőben. Ha pedig Parisz szerepét vállalta volna magára, akkor Szép Helénában manapság alighanem Elena Udrea asszonyt tisztelnénk…
Ha netán Nagy Sándornak születik, akkor a gordiuszi csomót az alkotmánybírósággal vágatja szét, Paracelsusként viszont a bérek nem huszonöt, hanem száz százalékos csökkentésével valósítja meg a középkori orvos fő tételét, miszerint a böjtölés a világon a legjobb orvosság. (Ugyanezt megtehette volna akkor is, ha Iulian Mincu szerepébe élné bele magát, bevezetve a Ceauşescu-féle tudományos étrendet).
Ha mondjuk, átvehette volna Tomori Pál helyét, akkor megnyerjük a mohácsi csatát, és Magyarország ma Iránnal lenne határos, Napóleonként nem veszíti el a borogyinói ütközetet, és így a kamcsatkaiak is Párizst tartanák fővárosuknak, Benjamin Franklinként a tehetetlen Ponta-kormány helyett már régen kiharcolta volna Románia energetikai függetlenségét…
A sor a végtelenig folytatható – de hadd zárjuk most itt Gilbert Keith Chesterton egy idézetével: »Azok az emberek, akik tökéletesen hisznek önmagukban, mind az elmegyógyintézetben vannak«.”