„Az ösztöndíjpályázatom eredménye kihirdetéskor a helyesen és ékezetesen írt nevem még puszta kedvességnek, amolyan ösztöndíjasoknak szóló »hajbókolásnak« értékeltem. Amikor már a berlini nyelviskola alkalmazottja is ékezetesen írta a nevem, akkor az éppen ébredező gyanakodásom azzal hessegettem el: hozzá vannak ők szokva, hiszen sok külföldi megfordul náluk.
Aztán következett a sorban a Berlini Városháza alkalmazottja, aki az általam kézzel kitöltött lakcímbejelentő lapom alapján szintén ékezetesen írta rá a a nevem a lakcímemet igazoló papírosra. Nem tehettem mást: el kellett fogadnom, hogy nincs szükség az állandó figyelmeztetésekre, ha valamilyen hivatalos helyen leírják a németek a nevem.
Igaz ez a lakásunk főbérlőjére is, aki maga nyomtatta az ékezetes névtáblákat, és a lakás átadás-átvétel utolsó mozzanataként felszerelte azokat az ajtóra és a postaládára. De helytáalló a fenti megállapítás a kutatócsoportom vezetőjétől kezdve mindenkire, az egyetemi PR-osokra nézve sem kevésbé.”