„A médiában meglehetősen gyakori, hogy a romániai magyarság életének összetett valóságát csupán néhány számmal és néhány közhellyel próbálják leírni. Azaz: Kolozsvár azért szórvány, mert a város magyarságának számaránya az összlakossághoz képest már nem éri el a húsz százalékot. És hogy azért kell kolozsvári magyar napokat tartani, hogy úgymond megmutassuk magunkat. És ugyanezért van szükség a marosvásárhelyi vagy más városokbeli magyar napokra.
Mindezek azonban csupán mennyiségi szempontok és elfödik a lényeget: azt a tényt, hogy a kulcskérdés a romániai magyarság saját létezésének, saját munkájának és saját életvitelének a minősége. Ez pedig nem néhány egy-két napos rendezvénysorozathoz, nem néhány felvonuláshoz, hanem az értelmesen megélt és az értékteremtő mindennapi élet folyamatosságához kapcsolódik. (…)
A magyarságunk akkor is összeköt, ha nem minden percben lobogtatjuk, de kisebbségi sorban éppen ez a változatosság teszi lehetővé a továbbélés rugalmasságát, a versenyképességet. Erdély talán ezért is érezte mindig magához közel Európát, és ezért lesz képes egyre jobban élni a nyitottság lehetőségeivel.”