„1993-ban három magyar politikus – köztük Borbély László, róla később még lesz szó – mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal, mi választópolgárokként 1996-ig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.

1996-ban kormányra ment első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, ha jól számolom, akkor az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Továbbá volt olyan környezetvédelmi és erdészeti miniszterünk, aki a verespataki zagytározó ciános vizéből akart kávét főzetni, emiatt nem ért rá a székelyföldi falopásokkal foglalkozni.

Eredményeink legutóbbi fejleménye, hogy miénk a kulturális tárca, eminnen is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála vanogat még magyar kultúra Erdélyben, mert az adólejeinknek e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet – és nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Közben beléptünk a NATO-ba és az EU-ba, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét, Romániában a miniszterelnök egyszer jóváhagyást kér a bankároktól, utána mond bűt vagy bát.”