„Hely és idő hiányában nehéz lenne a munkásságát méltatni. Az életmű még feldolgozásra vár. Most a gyász ideje van. Gyászol Daniel Olbrinsky, gyászol Cserhalmi György, Martin Scorsese, a New York Times, gyászol a filmes világ, akik tudják, hogy Jancsót lehetett szeretni és lehetett utálni, de megkerülni nem. A film vele megváltozott. A mai magyar hatalom, tüntetően hallgat. Érthető. Jancsó könyörtelen volt minden kizárólagosságra törő hatalommal. Méghozzá ő az iróniával mutatott fügét a hatalmaskodóknak. A humortól, az iróniától, a világtörténetből tudjuk, minden diktatúra ideges lesz. Az autokrácia keménységét jelzi, hogy a halálban sincs bocsánat, megértés, szolidaritás. Jancsó Miklós halott. Gászol a világ.
Gyászolnunk kell nekünk, erdélyieknek is, mert főember távozott közülünk. Erdélyi főember, aki a világ kultúrájához olyas valamit adott, amit itt a transzilván tájakon szívott magába. Úgy adta tovább, hogy azt a világ minden pontján megismerték és elismerték. Görcsös szimbólum- és mítosz-kereséseink közben számításba vehetnék. Halálával elgondolkodhatnánk azon, hogy számos erdélyi, olyan, aki büszke volt származására, ma miért szinte teljesen ismeretlen a közgondolkozásunkban?”