Udrea kapitány

Elena Udrea törekvő politikus, akit eredményei csak újabb sikerekre sarkallnak.
Hirdetés

„Ha valaki még nem tudná, akkor annak én most megmondom: a legmenőbb román politikus – Elena Udrea. Ezt a legbeavatottabb forrásból tudom: éppen Elena Udreától, aki alig-alig titkolja, hogy szerény személyében a legjobb pártvezető, a leghaladóbb álláspontot képviselő politikus és nyilvánvalóan a legjobb államfő lakozik – persze csakis Traian Băsescu után, de az ő szellemében. Államfői rátermettségében olyannyira biztos, hogy azt már ki is mondta, mentora jóváhagyó bólogatása közepette. (…)

 
Elena Udrea az utóbbi időben mindenről nyilatkozik, véleménye van mindenről, kíméletlenül lerántja a leplet kormányról, parlamentről, Băsescut nem kedvelő politikusokról, és lelkesen dicséri a demokrata liberálisoktól, Gigi Becali, Dan Diaconescu pártjából átvándorolt kocapolitikusokból, életükben egyetlen választást meg nem nyert értelmiségiekből összeverbuvált, és Elena Udrea újabb hódításával, Artemiţa pásztorral gazdagított politikai tömörülését, a Népi Mozgalom Pártját. Amely szintén nem fukarkodik az Udreát dicsérő szavakkal, hiszen maga is a legerősebb romániai politikusként mutatta be. (…)
 
A dicséret persze, jogos. Elena Udrea valóban ért a politikához, és már régebben a politikai mesterhúzások professzorának bizonyult. Egymaga felvette például az Európai Unióba Norvégiát, az országot pedig királyságból egy csapásra köztársasággá változtatta, amiért meg is kapta jogos jutalmát – a fekete golyót –, az akkor még Băsescutól mintha kissé távolabb álló Robert Turcescutól.
 
Elena Udrea törekvő politikus, akit eredményei csak újabb sikerekre sarkallnak. Nem kizárt tehát, hogy legközelebb egy hajó fedélzetén látjuk majd elmaradhatatlan magas sarkú cipőjében pipiskedve, vuitton táskájához szabott fess kapitányi egyenruhában.”
Hirdetés