„A hatalomra kerülés lehetőségének meglebegtetése után több vezető politikus nyilatkozta, hogy elsősorban nem a pénzért, nagyobb önkormányzati beruházásokért kellene kormányzati szerepet vállalniuk. Igazuk van, hisz oly szegény az államkassza, hogy sokat úgysem remélhetnek, a szövetség színeiben megválasztott helyi, megyei elöljáróknak jobb lenne az európai pénzek lehívására összpontosítaniuk, ha valós fejlődést szeretnének elérni, mert a Bukarestből visszaosztott összegektől nagy fellendülést nem remélhetnek.

Mint hallani, a magyarság szempontjából fontos törvények elfogadtatása volna a kormányra lépés igazi célja, csakhogy az alkotmánybíróság az alaptörvény módosításának normakontrollja során elgáncsolta a nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát, a történelmi hagyományokra alapozott alrégiók létrehozatalát, a kulturális autonómiát, mi több, ezek törvényi szabályozásának lehetőségét is ellehetetlenítette.

Ezek után nehezen elképzelhető, hogy milyen fontos célkitűzések kerülhetnek majd abba a bizonyos kormányzati protokollumba…

Ha kompromisszumot köt az RMDSZ, borítékolható, hogy nem készül már el záros határidőn belül Székelyföld autonómia-statútuma, illetve ha véglegesítik szövegét, elnyeli egy fiók, s az is valószínű, hogy ismét kioldalog a szövetség az autonómia-megmozdulások támogatása mögül.

Újra magára marad a Székely Nemzeti Tanács a székely szabadság napjának szervezésében, és nem lesz a közeljövőben a nagy meneteléshez hasonló, százezernél több magyart megmozgató tiltakozó akció.

Visszatéved az RMDSZ a néhányak számára kényelmes és sok anyagi haszonnal kecsegtető útra – amely azonban nagyon keveset hozhat az erdélyi, a székelyföldi magyarság megmaradása, jövője szempontjából.”