„…és épít régi kőből új hazát” – Ott leszel március tizedikén?

Ami számomra nem világos, az az „érdekképviseletünk” hozzáállása e nagy naphoz.
Hirdetés

„A Székely Szabadság Napja március tizedike. Véleményem szerint mindannyiunknak ott a helye. Akkor is, ha hétfő este lesz, akkor is, ha esik, fúj, vagy akármi potyog az égből. A tegnap este ( 2014 február 24-én ) összegyűltünk a Deus Providebit házban. Kiderült, hogy az SZNT  fellebbezett a polgármesteri tiltás ellen, 27-re már ki is tűzték az első tárgyalást. Talán reménykedhetünk… Csütörtök délutánra kiderül.

Ami számomra nem világos, az az “érdekképviseletünk” hozzáállása e nagy naphoz. A tegnap este nem képviseltette magát a megbeszélésen az RMDSZ. El vannak foglalva az igaz. Látjuk, olvassuk. Áll a bál javában, hisz farsangolnak, van eszem-iszom, dínom-dánom!. Van mit ünnepelniük, a kormányba vonná be Ponta őket, többek között azért, hogy a kisebbség ne “radikalizálódjék”. Igaz, időközben kiderült: “alkalmi partnerként” szeretné használni őket a kormányfő. De hátha így se radikalizálódunk…

Talán ezért nem vállalják fel a Székely Szabadság Napjának a támogatását? Vagy puszta gyávaságból?”

Hirdetés