„Ha rajtam múlna, a térség többi nemzetének az állampolgárságát is felvenném, mert a Kárpát-medencében nagyon fontos, hogy ha egymás mellett élünk, tudjunk egymásban megbízni, együtt gondolkodni.” Interjú.
„Bölcs döntés volt Magyarország kormányától, hogy szavazati jogot biztosított a külhoni magyaroknak. Jó és helyes cselekedet volt, hogy ezt nekünk megengedte, hiszen mi, erdélyi magyarok örömünket leljük ebben a választásban, a nemzethez való tartozást jelenti számunkra. Fontos viszont kiemelni, hogy ez nekünk jólesik, ám Magyarországon nem hoz jelentős változást. Magyarországon nyolcmillió felett van a választópolgárok száma, ha ehhez hozzácsapunk még százezret Erdélyből, az plusz-mínusz egy százalék, és nem több. Nekünk jó érzés, hogy minket is megkérdeznek, ránk is számítanak, de Magyarországon legfeljebb egy-két parlamenti képviselői mandátum sorsát befolyásolhatjuk.
(…)
Miért tartotta fontosnak, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, és hogy részt vegyen a választásokon?
Azt gondolom, hogy egyházunk és nemzetünk jelenét és jövőjét akkor biztosítjuk, ha összefogunk. Amikor megkaptam a magyar állampolgárságot, azt gondoltam és mondtam is, hogy tudatosan nem mondok le a román állampolgárságról, sőt én szeretném a szerb, a szlovák, az ukrán állampolgárságot is. Ha rajtam múlna, a térség többi nemzetének az állampolgárságát is felvenném, mert a Kárpát-medencében nagyon fontos, hogy ha egymás mellett élünk, tudjunk egymásban megbízni, együtt gondolkodni.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…