„Az objektív újságírás és a költészet egyáltalán nem fér össze egymással, teljesen más munkamódszert, más idegállapotot feltételez. Ugyanúgy nem fér össze, mint a család és a munka, a szórakozás és a pihenés. Mindenki megpróbálja úgy felosztani az életét, hogy jusson ideje a családjára, a barátaira, a munkájára – én időnként igyekszem időt keríteni a versekre is.

Olyan ez kicsit, mint amikor valaki a szomszéd városban dolgozik, és naponta ingázik a munka- és lakhelye között, csak ebben az esetben fejben kell eljutni A pontból B-be, állítani az idegi rezonancián.

Persze akármennyit kísérletezik, próbálkozik az ember, ez nem mindig – legtöbbször nem – jön össze, ilyenkor a versírásból nem lesz semmi, de szerencsére ez nem is lóverseny. Legtöbbször gyalog járok munkába, és onnan haza, ez a félórás út sokszor elég arra, hogy felvegyem a következő »szerepet«.

Az viszont fontos, hogy újságíróként arra vagyok kényszerítve, hogy gyorsan megismerjek új dolgokat – legyen bár szó új helyzetről vagy lexikális tudásról –, és ezek a tapasztalatok néha az irodalmi tevékenységben is lecsapódnak.

A Robert Capa magyar származású fotósról szóló versciklusom sem született volna meg, ha nem kellett volna egy kiállítás kapcsán felelevenítenem a vele kapcsolatos ismereteimet. Más szóval a kettő kiegészíti egymást, de egy időben nem férnek össze egymással.”