Lássuk be, sokkal könnyebb lenne valahogy kommunikálni az EMNT-elnök indulását a Fidesz-KDNP listáján, mint kínkeservesen összeszedni itthon azt a száz- vagy kétszázezer támogató aláírást.
„Sokkal jobban működött a nemzetpolitika Horn Gyula miniszterelnöksége idején, mint a második Orbán-kormány négy éve alatt. Az intézmények működése – Magyar Állandó Értekezlet, Kárpát-medencei Képviselők Fóruma – kiüresedett. Ezzel a kijelentéssel ugyan nincs okunk vitatkozni, e kritikus megfogalmazást az teszi hírértékűvé, hogy állítólag Tőkés László fogalmazta meg a napokban egy nem sajtónyilvános budapesti tanácskozáson. Feltehetően a résztvevők nem kis meglepetésére.
Hogy miért éppen most tartotta időszerűnek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, hogy elvbarátai nemzetpolitikáján köszörülje a nyelvét, annak több oka lehet. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy igaza van, pontosan érzékeli a helyzetet a volt püspök. Különösen látványos (pontosabban látványosság-mentes) a KMKF kiüresedése, súlytalanná válása.
(…)
Tőkés László aligha ejtene krokodil-könnyeket holmi intézményesült értekezletekért, ha nyugodtan tekinthetne saját politikai jövőjére.
Márpedig, ha biztos helye lenne a májusi Európai Parlamenti választásra, akkor aligha azok bírálatában lelné örömét, akiktől újabb brüsszeli mandátumot remél. S lássuk be, sokkal könnyebb lenne valahogy kommunikálni az indulását a Fidesz-KDNP listáján, mint kínkeservesen összeszedni itthon azt a száz- vagy kétszázezer támogató aláírást. S ha mégis, az még csak egy lehetőség, nem mandátum.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…