„A teljes munkaidő valamivel jobban fizet, de sok család általában, ha a gyermekekről, háztartásról van szó, a nő fizetésével számol: hiába ennyi a kereseted, anyukám, ha este hatra esel haza. Ha a bébiszitter havi bérét felszámoljuk, szinte csak annyival maradsz, mintha azt a gyengén fizető, hamarabb végződő, nem neked való munkát vállalnád. És nagyon fájó, tényleg: nem lehet jó lelki egészségben élni úgy, ha más tölti a délutánokat a gyermekeinkkel.
És persze úgy is kutya nehéz, ha csak túlélni jut pénz. Mert eközben ott a nyomás ugyanezeken a fiatal családokon: haladni kell, gyűjteni. Abból a kicsiből is. Hisz a fészekrakás ideje ez. Igen gyakran konganak az erdélyi hűtők az ürességtől, ha új kanapé kerül a nappaliba. Sok szülő kényszerül lemondásra elemi szükségleteiről isegy felszerelt konyha, egy jobb autó miatt, és sokgyermek eszik olcsó, gyenge minőségű élelmet ugyanezért.
A kívülrekedt anyukák egyik jellemző életérzése a várakozás: hogy egyszer majd eltelik ez is. Mennyi egykedvű szülőt lehet látni a játszótereken, akik ott vannak, és mégsem. Akik várakoznak. Hogy túl legyenek ezen is, hogy nőjön a gyermek. Ilyenkor szinte látja a kívülálló, ahogy éppen nő a gyermek, mint rügy a lassított természeti filmeken.”