Otthon? Mikor, hol

Ebből a tér- és időtávlatból Erdély tényleg képzeletbeli helynek tűnik, egy hely, ahova vissza is vágyok, meg nem is.
Hirdetés

„A fizetésből meg lehet élni, lakbért, számlákat fizetni, koncertekre és fesztiválokra járni, továbbá évente hazalátogatni és/vagy utazgatni. Sokszor gondolkodom rajta, hogy sokkal jobb volna kisebb városban élni, ott a lakbér és a tömegközlekedés is jelentősen olcsóbb volna ugyanekkora fizetéshez, viszont Helsinki mégis Helsinki. Itt történik minden, itt tartják az éjszakai maratont (amiben reményeim szerint egyszer én is részt veszek), itt pezseg a kulturális élet és nem utolsósorban, itt fut össze az ember kedvenc zenekara tagjaival a kocsmában, az üzletben, az utcán.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem rombolódott le a finnekről annak idején kialakított naiv képem, mert még egy ilyen melankolikus, pesszimista, alkoholproblémás, zárkózott, fura népet nem ismerek, de ilyen őszintét, korrektet, hatékonyat és nyugodtat sem. Egyik dolog, amit a legjobban tisztelek a finnekben az, hogy itt a munkahely csak munkahely, senkit nem érdekel, hogy takarítóként vagy vezetői állásban dolgozol. Nem ítélkeznek, nem néznek le, a te munkád ugyanolyan fontos, mint bárki másé.
 
(…)
 
Mivel a családom, barátaim szétszórtan élnek Európa-szerte, nem vagyok otthon sehol sem, mégis sok helyet nevezek otthonnak. A honvágy fogalma teljesen átértelmeződött bennem. Vágyom arra, hogy lássam az embereket, akik fontosak nekem, de nem feltétlenül helyhez kötött az érzés. A hazaköltözés kérdése nem tevődik fel, igaz, meg sem próbáltam otthon munkába állni egyetem után. De valahogy úgy érzem, nem hagytam ki sokat…”

Hirdetés