„A magyar kormány azt próbálja tudatosítani, hogy a félmillió magyar zsidó kiirtásának felelőssége kizárólag a németekre hárul. Hébe-hóba szó esik még a nyilasokról is. A valóságban a magyar államapparátus, ezen belül a magyar csendőrség aktív közreműködésével vagonírozták be magyar állampolgárok százezreit. Kinek jutna eszébe, hogy néhány tucat SS-tiszt képes lett volna ugyanerre?
Jellemző egyébként, hogy Németország budapesti nagykövetsége közleményt adott ki, amelyben kinyilvánítja, hogy »Németország tisztában van a második világháború alatt elkövetett bűntettek miatti felelősségével, és vállalja is ezt a felelősséget.« Az igazság az, hogy nem csak a kormányzat, de a Fidesz körüli vékonyka értelmiségi holdudvar is ambivalens módon kezeli a magyar holokausztot. Hogy miért? Nyilvánvalóan azért, mert a Horthy korszakban próbálja megtalálni önmaga ideológiai támaszait.”
Olvasson még:
- Hogyan lehet lapot készíteni kamaszoknak a TikTok korában? – Interjú Farkas Kingával, a Cimbora főszerkesztőjével
- A MAGMA kisvárosi kiállítótérből a jövőbe tekintő küldetéssé vált – Interjú az alapítókkal
- Tucatnyi utórengés a Bánságban, a pénzüket féltik a bírák, memorandumot ígért a kormány a tanároknak – hírmix