„Az emberek többsége nálunk felé fél a kamerától, és fokozottan érvényes ez falvakra. Mennyire volt nehéz »megnyitni« a szereplőket?
Egyáltalán nem volt nehéz, nulla perc kellett hozzá. Van az emberekben egy alapvető közlési vágy: ha kérdezzük, felelnek. És ebben nincs különbség a magyarországi és az erdélyi ember között. Ameddig érzi a megszólaltatott, hogy nem kihasználom, hanem a mondanivalója erejéig a szó nemes értelmében csupán felhasználom őt, addig jól érzi magát, felszabadult. Én is mesélek, ők is mesélnek. És akadnak pillanatok, amikor már túlságosan is megnyílnak, de ezeket a részeket úgysem vágom a filmbe, mert nem az a cél, hogy lejárassak bárkit is, hanem hogy bemutassak valami egyedit.
Hogyan látja, az elhangzott válaszokat akkor, önnek mondták ki először a szereplők?
A néprajzkutatóknak is elmondják ugyanazt, amit nekem, a különbség az, hogy a film esetében arccal és hanggal vállalják.
Hogyan jellemezné egyébként a filmben megszólaló szereplőket?
Csupa bűbáj az összes szereplő. Intelligensek, talán ez a legjobb szó a jellemzésükre. Egyikük megjegyezte, miután megnézte a filmet, hogy mennyire jó a filmzene is. Persze, hogy jó, hiszen Másik János szerezte a filmzenét, de ez a felismerés is mutatja, hogy a szereplőknek ízlésük van! Bölcs, jó humorérzékkel megáldott emberek ők.”