„A történet tehát semmilyen elemében nem szól igazán Szlovéniáról. Arról az országról egyébként, ahol a kevesebb, mint tízezres magyar közösség a felvidéki, délvidéki vagy erdélyi állapotokhoz képest elképesztően jó viszonyok között él. Ott, ahol automatikusan jár egy parlamenti képviselői hely a magyaroknak. Ott, ahol nemcsak minden felirat kétnyelvű a magyar többségű vagy jelentős magyar lakosságú településeken, hanem sok helyen még a pénztárgép által kinyomtatott számla is. Ott, ahol nincs állami szintű elnyomás, és a magyarok alapvetően békében élhetnek magyarként.
A radikáljobbosok a kijelentéseikkel ráadásul nem csak ostobának, de tájékozatlannak is bizonyultak: pont aznap fantáziáltak üveggyöngyökről és katonai bevonulásról, amikor Martonyi János külügyminiszter a szlovéniai magyarlakta vidék központjában, Lendván ünnepélyesen megnyitotta a ljubljanai magyar nagykövetség konzuli irodáját; s a konzuli iroda megnyitása előtt a magyar és a szlovén külügyminiszter részvételével Szentgotthárdon ünnepi ülésen emlékeztek meg a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodás hatályba lépésének 20. évfordulójáról, a példaértékű kisebbségvédelmi együttműködésről.
Hogy valaki miért gondolja hazafiságnak, hogy ezen a helyzeten esetleg rontson, nehezen érthető. Magyarországot és a magyarságot, hogy óvatosan fogalmazzunk, nem minden irányból baráti nemzetek és baráti országok veszik körbe. Utóbbi tényen az sem fog segíteni, hogy Gaudi-Nagy kedden azt kérdezte a parlamentben: „Fel van készülve a honvédség arra, hogy ha Székelyföldön elkezdik a magyarokat ölni a román hadsereg tagjai?”