Nussbächer Melitta

„A régi Erdély, vagy: »a régi magyarság« Erdélyben nem képzelhető el zsidók nélkül. Ámde az erdélyi zsidóság bennem a régi szavakat idézi föl: véka liszt, akó bor, szabóarasz, két ár szántó, angol szövet, fésűsgyapjú, szitavászon, kaplis cipő, zoknitartó, hecsenpecs, muroklé, aladárok, savanyúcukor, kanaszta, az aprozár, a szfát, a »pontokra« vásárolt fölöltő, a pionírosztag, az enyedi bor, a sorban állás, a kenyérjegy. Egyszóval: a múlt.

Kivándorlási engedélyért jelentkezni: ezt úgy hívták, »föliratkozni«. Aki föliratkozott, az már elveszett számunkra, kísérteties volt. Szemünk láttára vált egykorivá, néhaivá.

Szóval: múlttá.

Erdély ma – és egész Románia – voltaképpen judenrein. Az a sok minden, ami nem térhet vissza, ami nem lesz többé, az nemcsak zsidó. De ami zsidó, azt nem látjuk már soha többé.

Miért kell elmenniük a zsidóknak? Miért kellett föliratkozniuk?
Óvatosan kérdeztem ezt a fölnőttektől. Zsidó dolgokban – haláláig – mindig apámnál érdeklődtem, aki nem volt zsidó. Hiába volt ő rendkívül haladó, ebben – s általában »etnikai« ügyekben, amelyekről (1914-ben született Székelyudvarhelyen) többet tudott a kelleténél – sötéten pesszimista volt. Hagyd el, kisfiam! El kell menniük. (Az ő híres szellemessége volt: »a világon több az antiszemita, mint a nem zsidó.«) El kell menniük. Itt most a magyarok következnek: ebben a zsidók helyzete tarthatatlan. Nincs itt jövőjük. A Regátból (az Erdély nélküli román »ókirályságból«) már mindenki elment. Menniük kell. Nem ezért jöttek haza a haláltáborokból. Néhány fanatikus kommunista marad. Meg az anyanyelvükhöz, a közönségükhöz, az élményeikhez láncolt művészek. De miért, miért? Hagyd, kisfiam! Megölnék itt őket megint? Nem, nem, de talán mégis olyan, mintha. Ne gondolj rá, kisfiam! A második világháború előtt – a mozgalomban, persze – a közeli barátai főleg zsidók voltak apámnak, annak az érzékeny, téveteg fiatalembernek, akit nem ismertem. Senki – értitek, senki – nem maradt közülük életben. (Egyébként a nem zsidó barátait is kivégezték, halálra kínozták.) Minek magyarázzon.
Fusson, aki bír.

»Ha elfeledkezem rólad, Jeruzsálem.« Persze. De hát nekünk Kolozsvár a Jeruzsálem. A zsidóknak is. Oda kellene visszatérni. De nem lehet. Nem bántaná őket senki. A magyarokat se. Mégse lehet.
Nem látjuk Nussbächer Melittát soha többé."