// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma
Fazakas Misi Fazakas Misi

A színház nem más, mint találkozás

// HIRDETÉS

„Minden kütyünk megvan ahhoz, hogy kommunikáljunk, mégis őrült nagy kommunikációs zátonyok vannak. Úgy érzem, ritkán jut el az egyik ember a másikig, úgy igazán.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Fazakas Misi
2014. január 28., 16:36

– Milyen kérdések foglalkoztatnak mostanában?

– Terveztünk egy előadást olyan embereknek a történetéből, akik elmentek valahová, itt hagyva a szülőföldet. Nagyon foglalkoztat az, hogy kinyíltak a határok. Hogy mi lesz velünk? Mindenféle szempontból. Mi lesz a kultúránkkal, mi lesz az egészséges emberi értékrenddel? A mi szempontunkból, de másokéból is. Egy olaszországi fiatal például sokkal nyitottabb, rugalmasabb. Felszabadító volt velük dolgozni. Bámulatos, hogy milyen energiaszintjük és temperamentumuk van. A könnyedségük... Igazából nem is láttam görcsölni a próbán az ottani színészt. Csinálta. Nem jó? Akkor kezdjük elölről. Foglalkoztat benne az is, hogyan tudnánk valahogy felzárkózni. Ugyanakkor sokszor azt kérdezem: mi lesz a fiatalokkal? Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot is erről szól. Nagyon sokszor azt látom, magukra vannak hagyva ezek a fiatalok. Együtt nőnek fel a lakónegyedekben, egymást nevelik. És unatkoznak. A felnőttek hagyják őket unatkozni... Foglalkoztat ez a liberalizmusnak mondott valami, hogy ez mennyire szétrombolt mindent. Az, hogy mennyire fontos a hierarchia. Hogy mennyire kell a világban lenni vagy mennyire kell visszavonulni. Bocsárdi Gabinak volt egy mondása: „Látod, hogy a világ megy egy fele, neked meg másfele kell menni. Befele.” Színházi alkotóként foglalkoztat az is, hogy a világról csinálunk előadást azoknak az embereknek, akik a világban élnek. Nekünk mennyire kell belemennünk ebbe? Hogyan lehetne még inkább a fiatalok, az emberek fele fordulni? Hogyan lehetne jobban kommunikálni nekünk, és beindítani a kommunikációt az emberek között? Minden kütyünk megvan ahhoz, hogy kommunikáljunk, mégis őrült nagy kommunikációs zátonyok vannak. Úgy érzem, ritkán jut el az egyik ember a másikig, úgy igazán. Ezek a kérdések mind foglalkoztatnak. Az is, hogy hogyan lehet ebben a zűrzavarban a belső csendet megtalálni? Mégiscsak megmaradni embernek. Megerősíteni az Istennel való kapcsolatot. Ezek mind kérdései ennek a világnak, ennek a bepörgetésnek.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?