Erdélyország az én hazám, nem német

Nem értik meg a székely lényeget, mert úgy gondolom, hogy a székelyt csak egy székely értheti meg igazán.
Hirdetés

„Mindig is tudtam, hogy nem akarok örökre kint maradni, és egy alkalommal, amikor hazalátogattam, megtapasztaltam az örök igazságot: hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon. Mikor visszajöttem, furcsa, sötét érzés ereszkedett rám, ami elszívta minden energiámat, és mély fájdalmat okozott, ez a sötétség a honvágy érzése volt. Igazából nagyon jól érzem magam itt, de egy metaforával élve: olyan az életem, mint egy aranyketrecbe zárt szabad székely madáré… Hiába, hogy megvan mindenem, de nagyon hiányzik az otthonom… Itt anyagi biztonságban élhetek, de fél lélekkel; otthon szegényesebben élhetnék, de egész lélekkel… Mint ahogy egy szereplő az Ábel című regényben  megfogalmazta: »Nap mint nap haza álmodni, haza látni Isten terüje, nézze meg ezeket az ujjbegyeket, reggel amikor fölébredek, szinte alig tudom magamhoz emelni, minden éjjel visszagyökerezik a szülőföldbe.«

 
Ezzel én is így vagyok, hiába vesz körül a nyugalom, az anyagi biztonság, itt sosem lehet egy külföldi igazán otthon. Mindig kétszer annyit kell bizonyítania, és folyamatosan akadályokba ütközik, mert ha az embert el is fogadják, és barátokra is talál, a lélek mindig idegen marad, nem értik meg a székely lényeget, mert úgy gondolom, hogy a székelyt csak egy székely értheti meg igazán. Szerencsére akad néhány székely is a környéken, akikkel megbeszélhetjük a problémáinkat, és bálokon, magyar rendezvényeken együtt szórakozhatunk, mulathatunk.”
 
Hirdetés