Bréking: Iordache váratlanul visszalépett – nem lesz Btk.-módosítás?

A miniszter reggel még a tervezet közvitájáról beszélt, pár óra múlva változott a helyzet.
Hirdetés

Az igazságügyi minisztérium hétfőn kora délután bejelentette, hogy nem dolgoz ki törvénytervezetet a Büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítására.

„Az igazságügyi minisztérium jelenleg összesíti az alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit, amelyeket a következ időszakban elemez majd” – áll a szaktárca tájékoztatásában.

Cristina Liţă, a minisztérium szóvivője szerint a szaktárca egy összetettebb tervezetet kíván kidolgozni a Btk. és a perrendtartás módosítására.

Alig néhány órával korábban Florin Iordache miniszter még arról beszélt, hogy hétfőn nyilvános vitára bocsátják a törvénytervezetet.

A minisztérium hétfőn elküldte véleményezésre a tervezetet a Legfelső Igazságügyi Tanácsnak (CSM). A tervezet szövege gyakorlatilag azonos a 13-as sürgősségi kormányrendeletével, annyi a különbség, hogy kikerült belőle a 200 ezer lejes küszöb, amelytől kezdve bűncselekménynek számított a károkozás.

Hirdetés